Pál apostol az Efézusbeliekhez irt levelét az első romai fogsága idején küldte a gyülekezetnek. A levélben kifejeződik a "pogányok apostolának" mély szeretete és törődése a tudatlanságból és bálványimádásból megtért hívő testvérei iránt.
Írása elején azért ad hálát Istennek, hogy előre rendelkezett a megváltás minden részletéről, azok elhívásáról is, akik addig Őt nem ismerhették (1. fej. ). Kifejezi örömét, hogy Krisztusban nincs többé válaszfal zsidó és pogány között, mindannyian ugyanannak az elhívásnak részesei, és annak az épületnek, "szent templomnak" az építőkövei, amely az Istentől adott szegletkőre épül (2. fej., 3. fej. első része).
Ezek után azt a lelki alapvetést kívánja megerősíteni, amely Isten szeretetének megismerése és Krisztus bennük lakozása által szilárddá teheti hitüket (3. fej. ).
Levelei legvégén általában gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg Pál apostol. Így van ez az Efézusi levél esetében is. A keresztény élet általános ismérvei után (4, 1? 5, 21) először a házastársakhoz (5, 22? 33), majd a családokhoz (6, 1? 4), végül a rabszolgatartókhoz és rabszolgákhoz (6, 5? 9) szól.
A gyakorlati tanácsok után a nagy küzdelemben való részvételünkről, ellenségünk hatalmáról ír, és azokról az eszközökről, amelyekről Isten gondoskodott számunkra a győzelem eléréséhez. Ezzel mintegy felvezet a csúcsra, ahol a beteljesedés reménységét láthatjuk meg: Isten "hatalmas ereje" által megállhatunk az "ördög minden ravaszságával szemben" (6, 10? 20).
A tanulmány otthoni átvételéhez azt javasoljuk, hogy a soron következő egész szakaszt olvassuk el először, lehetőleg többször is, majd utána haladjunk a kérdések szerint, hogy összefüggésében lássuk az igei rész mondanivalóját.
Isten áldja meg számunkra ezt a tanulmányt, hogy mi is "hatalmasan megerősödjünk az Ő Lelke által a belső emberben" (3, 16).
140 x 200 mm, puha kötés, 136 oldal
Bibliaiskolák Közössége Könyvkiadó, Budapest, 2005
Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 08:34 .
2020. október 31., szombat
Perfect Home Diamond 7 részes rozsdamentes edénykészlet üvegfedővel 14723 - Jelenlegi ára: 12 500 Ft
Használható indukciós főzőlapon.
Anyaga: rozsdamentes acél, üveg
Tartalma: 3 db különböző méretű lábas, 1 db nyeles lábas; 3 db üvegfedő
Doboz mérete: 52x30x22 cm
Méretei:
-1. lábas: külső átmérője: 17 cm, belső átmérője: 16, 5 cm, magassága: 11 cm, magassága fedővel: 16, 5 cm; űrtartalma: 2 l
-3. lábas: külső átmérője: 21, 5 cm, belső átmérője: 20 cm, magassága: 13 cm, magassága fedővel: 18 cm, ; űrtartalma: 3, 8 l
-4. lábas: külső átmérője: 25, 5 cm, belső átmérője: 24 cm, magassága: 15 cm, magassága fedővel: 21 cm, űrtartalma: 6, 5 l
- nyeles lábas: külső átmérője: 17, 5 cm; belső átmérője: 16 cm; magassága: 11 cm; magassága fedővel: 16, 5 cm; nyél hossza: 15 cm; űrtartalom: 2 l
Bruttó súly: 4, 8 kg
Nettó súly: 4. 4 kg
Használható: gáz-, elektromos-, kerámialapos-, és indukciós tűzhelyen.
Tisztítása: semleges folyékony mosogatószerrel. Ne használjon karcosodást okozó szereket és eszközöket!
Jelenlegi ára: 12 500 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 07:43 .

FSP 450W 80+ Bronze SFX PRO - Jelenlegi ára: 21 384 Ft
Jelenlegi ára: 21 384 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 06:40 .
COLD STEEL SZAMURÁJ TŐR TÚLÉLŐ KÉS MAGNUM TANTO 36CM + TOK - Jelenlegi ára: 7 990 Ft
új termék
1 DB
COLD STEEL MAGNUM TANTO TŐR VADÁSZKÉS + erős övre fűzhető tok + doboz
EXTRÉM MASSZÍV, DARAB!
5 mm VASTAG TANTO PENGE!
Csúszásmentesített G10 Markolat, a végén üvegtörő.
5 mm VASTAG PENGE!
TELJES HOSSZ: 36, 2CM, PENGE: 22, 3CM / 5mm
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 05:17 .

SPS 70494 Hungária - Limbó-hintó / Kristály Kriszta - Bye-Bye férfi - Jelenlegi ára: 150 Ft
Ez 1 kislemez (SP/EP), 7"-os (17 cm), 45 rpm
Made in Hungary
A lemez állapotát szemrevételezéssel próbáltam megállapítani, minden lemezt végighallgatni nem áll módomban.
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
https: //hu. wikipedia. org/wiki/Hanglemezek_%C3%A1llapot%C3%A1nak_oszt%C3%A1lyoz%C3%A1s%C3%A1ra_haszn%C3%A1lt_jel%C3%B6l%C3%A9sek_list%C3%A1ja
A lemezek, kazetták a legkülönbözőbb helyekről érkeznek hozzám, lakásból, padlásról, pincéből, spájzból. Lehet köztük dohos, dohányos, stb.
Az értékesebb lemezek esetében ezt megpróbálom feltüntetni, de kínálatomban igen ritkán fordul elő különösebben értékes lemez.
A borítókon szemmel látható elváltozások, foltok és firkák a feltöltött képeken láthatóak.
Kazetták minden esetben "teszteletlen"-ként kerülnek feltöltésre.
A termékek tisztításra szorulhatnak.
Postázás az utalás beérkezést követő 1 héten belül várható.
Kérem, csak abban az esetben vásároljon tőlem, ha a fentieket elfogadja.
A vatera az aukció zárását követő 30. nap után a tranzakciót sikeresnek ítéli és a jutalékot levonja.
Amennyiben a 20. napig a vevő nem jelentkezik, negatív értékelést adok és az aukciót újraindítom.
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 03:58 .

Yakari 5 - A farkaskölyök (rajzfilm), eredeti, bontatlan DVD ritkaság! - Jelenlegi ára: 750 Ft
Yakari 5 - A farkaskölyök (rajzfilm), eredeti, bontatlan DVD ritkaság!
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 02:52 .
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 02:52 .
86-os Early Days pamut felső - Jelenlegi ára: 500 Ft
Early Days batikolt felső 12-18 hónapos kislányra.
Hossza: 30 cm
Mellbősége: 28 cm
Ujja nyaktól: 32 cm
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani.
Postára kedden és pénteken, FoxPost automatához szerdán és vasárnap tudok menni.
5000 ft feletti vásárlásnál a postaköltséget én állom (azokra a termékekre vonatkozik, amiknél ezt a kiírást látod).
A hibákat, ha észreveszem minden esetben feltüntetem, de valami elkerülheti a figyelmemet, ha ilyen lenne kérlek a problémával keress meg, hogy megoldhassuk.
17. 1. 5.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 01:40 .

ÚJ!!! T-Mobile-os Domino FIX normál-micro-nano SIM kártya Új !!! Könnyű hívószámmal!!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ÚJ!!! T-Mobile-os Domino FIX normál-micro-nano SIM kártya Új !!! Könnyű hívószámmal!!! 40 perc lebeszélhetőséget és 500MB internetet tartalmaz!!! A kártyát használat előtt aktiválni kell saját névre és címre, melyet lehet telefonon keresztül vagy személyesen az ügyfélszolgálaton! Normál, micro vagy nano méretű kártyára lehet kitörni! Új hívószám: A Domino SIM-mel új Telekom hívószámot vásárolsz. Bármilyen eszközbe: Modemekhez, riasztókhoz, régi mobilokhoz is használható.
25. --os perc és SMS díjért telefonálhatsz belföldön.
A Domino csomaghoz kérhető internet csomagok:
korlátlan internet 1 napra: 590. -
korlátlan internet 3 napra: 1490. -
korlátlan internet 30 napra: 9900. -
400MB internet (amíg el nem fogy): 1000. -
1GB internet (amíg el nem fogy): 1640. -
3, 5GB internet (amíg el nem fogy): 3550. -
200MB internet (max. 24 órán keresztül): 255. -
1GB internet (max. 24 órán keresztül): 525. -A Domino csomaghoz kérhető beszélgetési csomagok:
1nap korlátlan beszélgetés a Telekom hálózatán belül: 300. -
1nap korlátlan beszélgetés minden belföldi hálózatba: 490. -
3nap korlátlan beszélgetés a Telekom hálózatán belül: 600. -
3nap korlátlan beszélgetés minden belföldi hálózatba: 1190. -
70 perc beszélgetés max. 7 napra minden belföldi hálózatba: 450. -
Feltöltési kedvezmények:
Minden 3000. - vagy magasabb összegű feltöltés esetén:
+ 50 perc beszélgetés max. 7 napon belül a Telekom hálózatában
Extra dolgok:
Domino Most opció (ingyenes): 30 napig 9. --os percdíj a Telekom hálózatán belül és 19. --os SMS díj bármely belföldi hálózatba (30 naponta újra meg kell rendelni)
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-11-01 00:17 .

42-ES Szoknya - Jelenlegi ára: 399 Ft
Eladó a képeken látható ruhadarab!
DERÉK MÉRETE : 80 CM.
KÉRLEK NÉZD MEG A FOTÓKAT VÁSÁRLÁS ELÖTT!
BELEÍRT MÉRET: 42
A RUHA BECSOMAGOLVA VÁRJA ÚJ GAZDÁJÁT ÍGY TÖBB FOTÓT ÉS MÉRETET NEM TUDOK FELTENNI.
KICSIT SZÖSZMÖSZÖS LEHET!
MINDEN TERMÉKÜNKRE 14 NAP PÉNZ VISSZAFIZETÉSI GARANCIÁT VÁLLALUNK , AMI A SZÁLLÍTÁSI DÍJRA NEM VONATKOZIK. KÉRLEK HA BÁRMI GOND ADÓDNA A TERMÉKKEL (MÉRETPROBLÉMA... STB) KERESS MEG MINKET BÁTRAN ÉS MIUTÁN VISSZA KÜLDTED NEKÜNK A TERMÉKET MI VISSZAFIZETJÜK NEKED A TERMÉK VÉTELÁRÁT.
Próbáltam a fotókon megmutatni a ruha állapotát.
KÉRLEK SZÉPEN A LEMÉRT ADATOK ALAPJÁN LICITÁLJ. NEM MINDEN RUHÁBAN VAN BENNE A MÉRETE BELEÍRVA ÍGY TÖBBSZÖR CSAK HOZZÁVETŐLEGESEN TIPPELÜNK!
MINDEN VÁSÁRLÁSRÓL SZÁMLÁT BOCSÁJTUNK KI SZÁMODRA.
Minden fényképet amit feltöltök én készítettem a ruháról.
Kisebb hibák előfordulhatnak de nem jellemző.
Majdnem minden nap töltök fel ruhákat , így ha szeretnél értesítést kapni róla akkor jelölj be "kedvenc" eladódnak és akkor kapsz emailt a rucikról.
Oldalamon nagyon sok hasonló ruhát találsz így ha van kedved nézz körbe nálam.
A KÉPEKEN LÁTHATÓ SZÍNEK KICSIT ELTÉRHETNEK A VALÓSÁGTÓL!
Köszönöm érdeklődésedet. Legyen szép a napod.
O1
Jelenlegi ára: 399 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 22:58 .

22 db-os teás kávés süteményes készlet /Kahla - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
22 db-os teás kávés süteményes készlet /Kahla
1 apró lepattanás kivéve híbátlan és olcsó
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 21:49 .
1 apró lepattanás kivéve híbátlan és olcsó
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 21:49 .
Könyvkötésű fényképalbum - 300 db 10x15 cm - kövek - Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Könyvkötésű fényképalbum, melybe 300 darab 10x15 cm-es fotó fér el. Egy oldalon 3 darab fénykép fér el. A fotóalbum zsebes, bedugós. Album mérete: 32x5x22 cm.
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 20:34 .
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 20:34 .
Ashton CT150 típusú hangológép - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Ashton CT150 típusú hangolóeszköz.
Megvásároltam, de végül nem használtam mert a gitár is eladásra került.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 19:17 .
Makroökonómia - Gazdaságpolitika és gyakorlat - Jelenlegi ára: 8 075 Ft
Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a lira. hu online könyváruház csapata.
Áruházunk közel 50 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
A megrendelt könyveket házhozszállítással veheti át. A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
1879560
Frederic S. Mishkin
Makroökonómia - Gazdaságpolitika és gyakorlat
Sohasem volt még izgalmasabb időszak a makroökonómia tanulására, tanítására. A 2007-2009-es világméretű pénzügyi válság reflektorfénybe állította a makroökonómiát, és világszerte arra sarkallta az oktatókat, hogy gondolják újra annak tanítását. Az eltelt két évtizedben jelentős szemléletváltás és hangsúlyváltás történt a makroökonómia tudományában, ennek megjelenítése az oktatásban a pénzügyi válság után még inkább szükségessé vált. A válság súlyosságát a legtöbb közgazdász az 1929-33-as világválságéhoz hasonlítja, nem hasonlíthatók össze ugyanakkor a gazdaságpolitika válságra adott válaszai. Frederic S. Mishkin tankönyve alaposan és érhetően mutatja be a kormányzatok rendelkezésére álló fiskális és monetáris eszközök előnyeit és korlátait. Meggyőződésünk, hogy a tankönyv sokat fog segíteni abban, hogy az ebből felkészülő hallgatók megtalálják a megfelelő válaszokat a munkájuk során felmerülő problémákra, akár a kormányzás, akár a vállalati szféra, akár a bankvilág területén helyezkednek majd el. Szükség is lesz a tudásukra, hiszen a könyv megjelenésekor éppen egy újabb, minden eddigitől eltérő válság kapujában állunk.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Házhozszállítás
A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Köszönjük, hogy bennünket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A lira. hu csapata
Jelenlegi ára: 8 075 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 18:04 .
Nimfa papagáj - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Tenyésztőtől idei költésű Nimfa papagáj eladó. 3. 000 Ft/db
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 16:46 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 16:46 .
Ovis ruhazsák - tappancsos - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Oviba indulóknak! Ma már szinte minden bölcsődében, óvodában kérik a szülőktől kötelező felszerelésként a ruhazsákot. Fontos, hogy erős anyagból készüljön, bírja a 3-4 évet. Legyen nagyméretű, de beférjen azért az ovis szekrénybe is. Az elején lévő két zseb praktikus kisebb dolgok, játékok tárolására. Fontos az esztétikus megjelenés, vidám szín. Ez az ovis ruhazsák kék színű, fekete kutya tappancsos mintával. Elején két zseb található. Ovizsák mérete: 45x60 cm. Rajta lévő zseb mérete: 2x20, 5 cm széles, hossza 24 cm. Anyaga: 50% pamut, 50% poliészter. 40C fokon mosható. Nálunk megtalálod a megfelelőt! A teljes ovis ruhazsák kínálatunkat itt találod-->
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 15:28 .
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 15:28 .
Szobabútor - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Ifjúsági szobabútor, 3 rászből áll, jó állapotú, festhető, öntapadó tapétával, ragasztható.
A szállításról a vásárlónak kell gondoskodni.
Valamennyire alkuképes.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 13:34 .
A szállításról a vásárlónak kell gondoskodni.
Valamennyire alkuképes.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 13:34 .
Lány bundás, bélelt plüss leggingsek kb 6-7 évesre - Jelenlegi ára: 790 Ft
Eladó 2 db plüss, bundás, bélelt leggings
Beleírt méret 134/140, de kisebb.
A mért adatokat vedd figyelembe.
Használtak, de szép állapotban vannak.
Ára: 790 Ft / darab
Személyes átvétel Kesztölcön, előre egyeztetett időpontban Esztergomban, Dorogon, Győrben (Audi gyár környékén)
Postázom : postán maradó levélként, postapontra vagy csomagként feladva.
Nézd meg a többi termékemet is!
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 12:58 .

Távtartó Henger Műanyag fekete D:7mm, hossz:8mm - Jelenlegi ára: 15 Ft
Műanyag Távtartó Henger / Rúd / Cső
Teljesen új, nem volt még használatba véve!
Hossza: 8mm
Színe: Fekete
Külső átmérő: 7mm
Belső átmérő: 3. 6mm
Anyaga: Polisztirén
Termékeim között további távtartókat ( fém és műanyag ) találhat!
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
Szállítási és fizetési lehetőségek:
-- Alkalmanként előfordulhat, hogy a termék átvétele (ill. postázása) csak az aukciózárást követő 2-3 munkanap múlva lehetséges!
-- Postai úton: Fizetés ELŐRE UTALÁSSAL vagy RÓZSASZÍN CSEKKEN
Postázás lehetséges módjai: A hirdetésben megadott módokon. Utánvétes postázás nincs.
Szállítási költség: a mindenkori postai díjszabás alapján - további részletek az információs oldalamon (i+) találhatóak.
-- Személyes átvétel: Elsődlegesen FÓTON, illetve heti 1 alkalommal BUDAPESTEN az alábbiak szerint:
- Fóton, egy adott címen -- itt heti 2-3 napon vehető át (adott esetben a hétvégi átvétel sem kizárt)
- Bp., Árpád híd Pesti oldal (J. Attila Színháznál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., Nyugati Pályaudvar (Westend) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., Örs Vezér Tere (Árkádban) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda este) vehető át
Jelenlegi ára: 15 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 11:43 .

Dymo feliratozó szalagok, D1, 45806, fekete/kék, 19x7, S0720860 - Jelenlegi ára: 8 630 Ft
DYMO D1-Schriftband Standard
Optimale Haltbarkeit über viele Jahre
D1-Bánder von DYMO zeigen in jedem Einsatzbereich eine Topleistung. Sie sind optimal für Etikettierungszwecke im Büro, Gescháft, der Schule oder unterwegs. D1-Bánder können bei allen aktuellen LabelManager- & LabelPoint-Beschriftungsgeráten, dem LabelWriter DUO-Drucker und álteren Beschriftungsgeráten verwendet werden, die für D1-Bandkassetten geeignet sind.
DYMO Etikettenschriftbánder wurden speziell entwickelt, um auch höchsten Ansprüchen bei der Etikettierungsarbeit im Büro, in der Werkstatt und im Handel gerecht zu werden. Ihre hohe Qualitát garantiert optimale Haltbarkeit über viele Jahre.
Műszaki adatok:
Alkalmas (feliratozó márka): DYMO ? Alkalmas modell (Feliratozógép): LabelManager 210D, LabelManager 300, LabelManager 350, LabelManager 350D, LabelManager 360D, LabelManager 400, LabelManager 420P, LabelManager 450, LabelManager 450D, LabelManager 500TS, LabelManager PC, LabelManager PC2, LabelManager Wireless PnP, LabelWriter Duo ? Feliratozó szalag hossz: 7 m ? Feliratozó szalag szélesség: 19 mm ? Szalagszín: Kék ? Szövegszín: Fekete ? Tartalom: 1 db ? Tartozék típus (nyomtatók): Feliratozó szalag ? Típus: D1
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #39757
Jelenlegi ára: 8 630 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 10:28 .

2020. október 30., péntek
Kovácsoltvas 2 ágú álló gyertyatartó eladó! - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
2 ágú, 110cm magas, kovácsoltvas álló gyertyatartó eladó!
Jó állapot, mutatós darab!
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 08:46 .
Jó állapot, mutatós darab!
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 08:46 .
USB Type-C - USB adapter - HOCO UA6 - black - Jelenlegi ára: 2 090 Ft
USB Type-C - USB adapter - HOCO UA6 - black
Jelenlegi ára: 2 090 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 07:52 .
Jelenlegi ára: 2 090 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 07:52 .
DJI FPV Air Unit - Jelenlegi ára: 66 355 Ft
DJI FPV Air Unit
Jelenlegi ára: 66 355 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 06:40 .
Jelenlegi ára: 66 355 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 06:40 .
Xbox Classic : Dave Mirra Freestyle BMX 2 - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
! ! ! ELADÓ ! ! !
Eredeti
játékszoftver:
Xbox Classic:
Dave Mirra Freestyle BMX 2
-PAL verzió : Minden Európai konzolon futtatható.
-Eredeti tok + borító : jár hozzá.
-Állapot: használt, tesztelt, tökéletesen fut.
-Angol nyelvet: tartalmazza.
( Nem Xbox 360-hoz készült a játék, hanem az első generációs Xbox-hoz !
Német borítós nagyrészük. Vásárlás előtt kérdezz rá, ha zavar! )
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
12. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel !
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat!
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell postaköltséget
kifizetni!
A vásárlásról számlát adok!
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 05:17 .
Unisex Dr Martens Csizma 1460 - Jelenlegi ára: 83 781 Ft
Szín:
Fekete
Nem:
Unisex
Márka:
Dr Martens
Anyag:
Bőr
EAN:
800090796407
Szállítási idő:
16 nap
Méret:
EU 42
Fajta: Nő - Tipológia: Bokacsizma - Felsőrész: bőr - Belső rész: textil anyag, bőr - Talp: gumi - Sarok magassága cm: 4 - Plateau magassága cm: 3 - 37-es méret szármagassága cm: 9 - Részletek: fém fűzőlyukak, lekerekített végű
Márka: Dr Martens
Szín: Fekete
Méret: EU 42
Anyag: Bőr
EAN: 800090796407
Szállítási idő: 16 nap
Jelenlegi ára: 83 781 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 04:04 .
Amerikai álom - DVD Bontatlan, Olasz-kanadai krimi, Antonio Cupo, Vinnie Jones - Jelenlegi ára: 320 Ft
Eredeti DVD, bontatlanul. Olasz-kanadai krimi(2005). 5. 1DD eredeti hanggal, 5. 1DD magyar szinkronnal, és felirattal. Játékidő: 1 óra 35 perc+extrák. Kép: 16/9. További info a képeken.
Szereplők: Antonio Cupo, Bianca Guaccero, Caprice Bourret, Vinnie Jones, Brad Renfro
Ismertető:
Két gengszter túszul ejt egy az államokba frissen érkezett, fiatal, olasz lányt. A bátyját, Lucát pedig arra kényszerítik, hogy lopott pénzüket magához véve szállítsa keresztül a zsákmányt az országon. Luca hamarosan belebotlik egy szőke bombázóba, Cherie-be, aki szintén a maga bűnös múltja elől menekül. A szépség azonban - amint tudomást szerez a "szállítmányról" - meglép a táskányi zsozsóval, óriási pácban hagyva ezzel a húgáért aggódó, és a pénz nélkül alkura képtelen Lucát.
Vajon Cherie végleg magára hagyja a fiút a gondjával, vagy idővel rádöbben döntéseinek lehetséges, brutális következményeire?
Jelenlegi ára: 320 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 02:49 .

100uF 3V TANTÁL ELKÓ ELEKTROLIT KONDENZÁTOR TANTAL -f12 -MPL csomagautomatába is mehet - Jelenlegi ára: 145 Ft
100uF 3V TANTÁL ELKÓ ELEKTROLIT KONDENZÁTOR TANTAL -f12
új.
ár darabár.
AZ ÖSSZES ELMEGY 1 SZÁLLÍTÁSI DÍJJAL.
---------------
előreutalás után sima vagy ajánlott levélként is mehet házhoz vagy postán maradóra.
utánvét nincs.
sima posta a vevő felelősségére !!!
MPL csomagautomatába is mehet.
piros csekken, levélben is jöhet a pénz.
sok apróság elpostázható általában 1 postai díjjal.
Jelenlegi ára: 145 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 01:40 .

STR8 Ahead Body Fragrance 75 ml hajtógáz nélküli parfüm spray - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
STR8 Ahead Body Fragrance 75 ml hajtógáz nélküli parfüm spray
A doboza sajnos nincs meg.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-31 00:17 .
RIEKER újszerű komfort szandál 38,5 -ös - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
ÚJSZERŰ, HIBÁTLAN ÁLLAPOTÚ Rieker KOMFORT SZANDÁL !
színe enyhén csillogós, bronz-tejeskávé
párnázott, textil talpbéléssel
Beleírt méret: 39-es
Széltől szélig mérve a bth: 25, 1 cm, így 38, 5-ös lábra ajánlanám !
sarok: 7, 4 cm, talp: 2, 6 cm
Vásárlásnál a megadott BTH-t tekintsd mérvadónak !
Termékeim között találsz még sok női-férfi-gyermek bőr cipőt, sportcipőt, papucsot, szandált: minőségi használtat és újat is !
Több termék vásárlásánál is csak egy postaköltséget kell fizetni !
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 23:04 .

Romeo Rega - design asztali (szalon) lámpa - Jelenlegi ára: 88 000 Ft
A lámpa Romeo Rega olasz iparművész által tervezett, és az 1970-1980- as években készült Olaszországban. Anyaga plexi. Magassága ernyő nélkül 59 cm. Az ernyő sajnos nem az eredeti.
Jelenlegi ára: 88 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 21:46 .
Jelenlegi ára: 88 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 21:46 .
MESE DVD // KISVAKOND ÉS AZ AUTÓ - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
A képen látható
REKLAMÁCIÓ EREDET VIZSGÁLAT ÉS TESZTELÉS NÉLKÜL ADOM. ENNEK TUDATÁBAN LICITÁLJ!
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK !
LICITRE FEL !
Licittörléssel nem foglalkozom.
Csak postázom, kérlek, ennek tudatában tedd meg ajánlatodat.
DE FOXPOST IS lehetséges.
EZ UTÓBBIT A VATERA HIVATALOS SZÁLLÍTÓJÁT ELŐNYBEN RÉSZESÍTEM.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Folyamatosan töltök fel lemezeket, kísérd figyelemmel.
@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 20:34 .
Bőrhatású könyvkötött fényképalbum - barna - Jelenlegi ára: 3 690 Ft
Bőrhatású borítóval ellátott, nyomott mintás fotóalbum, melybe 200 darab 10x15 cm-es fotó helyezhető el. Zsebes, bedugós fényképalbum. Memocsíkkal ellátott.
Jelenlegi ára: 3 690 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 19:17 .
Jelenlegi ára: 3 690 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 19:17 .
Harman Kardon SAT TS 2 BQ profi polc hangfalpár az USA-ból , 120 W. ! - Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Harman Kardon SAT TS 2BQ profi polc hangfalpár az USA-ból , 120 W. ! A sorozat egyik legjobb , ha nem a legjobbja ! A 11-el van egy kategóriában , ami ismertebb , de lehet , hogy ez a típus még jobb !? Rendkívül népszerű , kis helyigénye , és fantasztikus hangja miatt ! A méretei : 24x10x10x10 cm. ! A képeken látható szép esztétikai , és kifogástalan mű szaki állapotban ! Fix áras , azonnal vihető !
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 18:04 .
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 18:04 .
LED Szalag - Színes RGB 5050 SMD 60LED/m CONLight 5m - Jelenlegi ára: 4 900 Ft
LED Szalag - Színes ( RGB ) SMD 5050 Chip - 120° 12V - 5 méter
60LED/méter Gyártó: CONLIGHT
Fényereje 2x-3x nagyobb mint a hasonló kinézetű, de névtelen 5050 chip-es LED szalagoké!!
RAKTÁRON VAN, tehát nincs több hetes várakozási idő!
Nálam legálisan vásárolhat, az adásvételről nyugtát kap, vagy akár számlát is kérhet!
Az ár és az alább megadott adatok 5 méterre (tehát 1 teljes tekercsre) vonatkoznak !
Távirányítós vezérlő, illetve tápegység is vásárolható hozzá: IDE KATTINTVA
(más forrásból származó vezérlővel nem garantált a működés)
LED-ek típusa: FullColor 5050 (fizikailag 1 LED Chip-en belül történik meg az aktuális szín kikeverése, sokkal szebb látványt nyújt mint pl a 3528-as Chip-es RGB LED-szalagok, ahol külön van a piros-zöld-kék LED, míg itt nem, itt 1 Chip-en belül történik a színkeverés, tehát pl ha sárga színt szeretnénk látni akkor nem piros-zöld LED-ek sorozatát látjuk, hanem valóban minden LED sárgán világít)
Működési élettartam: 50. 000 óra
Csatlakozás: 4db blankolt kábel kivezetés ( R+G+B+Közös ), kb 10cm-es kábelek. Csatlakozó nincs rajta, de vásárolható hozzá: ITT
A tekercs "belső" végén nincs kábel, de igény esetén forrasztható oda is, a helye megvan.
Távirányítót, vezérlőt, tápegységet NEM tartalmaz az aukció, ezeket igény esetén külön lehet megvásárolni
LED-ek mennyisége: 300db/5m ( 60db/m )
LED-távolság: 16. 7mm
LED Chip típusa: Premium minőségű 5050 (!!! )
Szalag szélessége: 10mm
5cm-enként vágható
Működtető feszültség: 12V
Áramfelvétel (@12V) : max. 6A/5m ( 1. 2A/m )
LED-ek Sugárzási szöge: 140°
Teljesítményfelvétel (max): 72W/5m (12V x 6A) ( 14. 4W/m )
Nem vízálló
Működési hőmérséklet: -20.. +50C
Tárolási hőmérséklet: -30.. +70C
Hátoldalán öntapadós ragasztó
A fent megadott áramok és teljesítményfelvételi adatok 12V tápfeszültség mellett értendőek. Amennyiben a tápfeszültség ennél magasabb (pl autóban, ahol akár 13. 5-14V is lehet), ott nagyobb teljesítmény- és áram- adatokkal kell számolni.
A fotó illusztráció, a tényleges termék kinézete némileg eltérhet. Az aukció 1db 5 méteres LED-szalagra vonatkozik, a fotón látható multiplikáció csak a színek szemléltetésére szolgál.
Hirdetéseim között további LED-es termékeket (LED-szalag, LED-es égő, stb.. ) illetve LED-es kiegészítőket (Tápegység, csatlakozó, stb.. ) találhat: IDE KATTINTVA
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
Szállítási és fizetési lehetőségek:
-- Alkalmanként előfordulhat, hogy a termék átvétele (ill. postázása) csak az aukciózárást követő 2-3 nap múlva lehetséges!
-- Postai úton: Fizetés ELŐRE UTALÁSSAL vagy RÓZSASZÍN CSEKKEN
Postázás lehetséges módjai: Ajánlott levél / Postacsomag (2kg fölött csak ez választható). Utánvét kizárva.
Szállítási költség: a mindenkori postai díjszabás alapján - további részletek az információs oldalamon (i+) találhatóak.
-- Személyes átvétel: BUDAPESTEN és FÓTON lehetséges a következő helyeken és időkben:
- Fóton, egy adott címen -- itt heti 2-3 napon vehető át (adott esetben a hétvégi átvétel sem kizárt)
- Bp., Örs Vezér Tere (Árkádban) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda este) vehető át
- Bp., Nyugati Pályaudvar (Westend) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
- Bp., Árpád híd Pesti oldal (J. Attila Színháznál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután) vehető át
Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 16:46 .
APRILIA RS BERUGÓ FOGASKERÉK AM6, RS - Jelenlegi ára: 6 208 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 40 309 0770 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000189601
Jelenlegi ára: 6 208 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 15:28 .
Jelenlegi ára: 6 208 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 15:28 .
Régi Mebetoys Simca 1308 1/43 nagy méret kerekek akadoznak hátsó üveg repedt =B= - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Régi darab a fotón látható fellelt állapotban..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 13:43 .
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 13:43 .
Férfi Parfüm Get Ready! Adidas EDT (100 ml) - Jelenlegi ára: 4 890 Ft
Hagyd, hogy ez a 100%-ban eredeti Férfi Parfüm Get Ready! Adidas EDT (100 ml) meglepjen téged, és határozd meg egyéniségedet azzal, hogy egy exkluzív, egyedi és sajátos férfi parfümöt használsz. fedetd fel a 100%-ban eredeti Adidas termékeinket! Nem: MenTípus: EDT (Eau de Toilette)Kapacitás: 100 ml
Jelenlegi ára: 4 890 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 12:58 .
Jelenlegi ára: 4 890 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 12:58 .
Cellet iphone 8 tok - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Vadonat uj, nem volt hasznalva!!!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 11:43 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 11:43 .
Huawei P20 Pro 2018, Notesz tok, Pillangó, Virág mintás, Fekete - Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Termék neve: Huawei P20 Pro 2018, Notesz tok, Pillangó, Virág mintás, Fekete
Termék cikkszáma: ACC-111632
Rólunk:
A Mobil Ász Shop 2011-óta van jelen a mobiltelefon tartozékok magyarországi piacán. A Mobil Ász Shop termékeit minden esetben magyarországi raktárunkból kínáljuk eladásra a Vatera felületén, tehát általunk nem idegen nagykereskedelmi árlisták kerülnek ismételt meghirdetésre, így nálunk vásárolva nem kell tartania az akár 1 hónapig is elhúzódó szállításoktól, mint ahogy a meglepetésként érkező postai vámoktól sem. Folyamatosan bővülő termékkínálatunkkal igyekszünk minden mobiltelefon tartozék igényre megfelelő ajánlattal szolgálni a legújabb modellekre is.
Számlát adunk a vásárlásról:
Termékeink vásárlásáról minden esetben ÁFÁ-s számlát állítunk ki, így termékeink ára automatikusan tartalmazza a hatályos (jelenleg 27%-os) ÁFÁ-t is.
A szállításról:
Termékeinket szerződéses futárszolgálattal szállítjuk házhoz a megfelelő minőségbiztosítás érdekében, tehát nincs lehetőség sima vagy ajánlott levélkéknt történő kézbesítsére. Minden terméklapon megtalálható a szállítás költsége, több termék rendelése esetén természetesen egyetlen egy szállítási költség a fizetendő. Minden küldemény kiszállításáról pontos tájékoztatást adunk email üzenetben a feladás napján és SMS üzenet formájában a csomag kiérkezésének napján.
A szállítási határidőről:
Termékeinket minden esetben igyekszünk akár már a megrendelés, előre fizetés esetén a befizetés megérkezésének napján átadni a futárszolgálatnak, de a megrendelt áru legkésőbb a következő munkanapon feladásra kerül a vásárló részére.
Betartjuk a fogyasztóvédelmi törvényeket:
Amennyiben Ön a Mobil Ász Shop kínálatából vásárol, nem kell tartania attól, hogy sérülni fognak a vásárlástól való elálláshoz, a termékek kicseréléséhez történő jogai, ezért kérjük bármilyen ilyen jellegű probléma esetén forduljon ügyfélszolgálatunkhoz bizalommal.
Rugalmas fizetési lehetőségek:
A Vatera piacterén elérhető termékeink értékesítése során nincs kötelezően alkalmazott fizetési mód, ellenben számos lehetőség közül választhat, mint az előre utalás magyar belföldi bankszámlára, PayPal bankkártyás vagy PayPal fiókos fizetés, illetve futárainkál már a készpénzes fizetés mellett helyszínen is lehetőség van átvételkor a bankkártyás fizetésre is.
Garancia:
Minden termékünkre garanciát biztosítunk, amelynek ideje tételesen feltüntetésre kerül a kiállított ÁFÁ-s számlán is, tartozékaink esetében ez 6 hónap, kivétel ez alól az egyszer felhasználható termékek köre, mint a védőfóliák, védőüvegek, amelyek esetében a garancia azok méretpontosságának helyességére terjed ki. Garanciális ügyintézésünk során termékeinket nem javítjuk, amennyiben a garanciális igény jogossága bebizonyosodott, azonnal csereére vagy a termék értékének levásárlására biztosítunk lehetőséget.
A Mobil Ász Shop csapata nevében, köszönjük, hogy nálunk vásárol, bármilyen kérdés esetén írjon nekünk üzenetet!
Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 10:28 .
2020. október 29., csütörtök
CIPRUS 5 EURO CENT 2010! KECSKE! ! UNC! RITKA! - Jelenlegi ára: 225 Ft
CIPRUS 5 EURO CENT 2010! KECSKE! UNC! RITKA!!
Mint a képen!
CIPRUSI PÉNZÉRME!
RITKA!
UNC
POSTAKÖLTSÉG:
- ajánlott posta 600. - (bármennyi), elsőbbségi 650. -
- sima 200 , elsőbbségi levél 250. -, (simán csak 1-2 érméig és 1000 forint alatti vásárlásnál, és csak a vevő felelősségére postázok!!! )
Jelenlegi ára: 225 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 08:58 .

Lenovo V15 Iron Grey - Jelenlegi ára: 311 453 Ft
15, 6", Intel Core i7-1065G7, 12GB, DDR4, SSD 512GB, LED, Matt kijelző, 1920x1080, DOS, NO DVD!, AUDIO, Intel UHD Graphics, WLAN, Bluetooth, 1xUSB, 2xUSB 3. 1, 1, 85Kg, WEBCAM, HDMI, SSD, Iron Grey, Kártyaolvasó, 2cella
Jelenlegi ára: 311 453 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 07:49 .
Jelenlegi ára: 311 453 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 07:49 .
Műhely Dugókulcs csavarhúzó Gedore 2133 12 Kulcsszélesség: 12 mm Kulcsszélesség: 1/2 Penge hossz:... - Jelenlegi ára: 9
2133 12 - GEDORE - Dugókulcs, 3K fogantyúval, 6 él 12 mm
Műszaki adatok: Alkalmazási terület (csavarhúzó): Műhely ? Anyag: Króm-vanádium-molibdén acél ? Anyagjellemző: Javított ? Elhajtás: Külső hatlap ? Kulcsszélesség: 1/2 " ? Markolat hossz: 120 mm ? Méret, hossz: 245 mm ? Penge hossz: 125 mm ? Penge kivitel: Kerek penge ? Penge átmérő: 8 mm ? Súly: 221 g ? Termék típus: Dugókulcs csavarhúzó ? További műszaki adatok: 3K fogantyúval ? Átmérő: 17 mm
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #450951
Jelenlegi ára: 9 710 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 06:40 .

0Z387 ROYAL VODKA stampedlis pohárkészlet 6 darab - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Hibátlan állapotú, kisméretű feliratos üveg röviditalos pohár készlet, hat darab.
Felirat:
ROYAL VODKA Szélesség: 4. 8 cmMagasság: 6 cmSúly: 0. 485 kg
Termékeim között több röviditalos pohár található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több pohár készlet található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( pálinka pálinkás snapsz snapszos röviditalos rövid italos rövides pohárkészlet pohár készlet pálinkás készlet röviditalos készlet snapszos készlet )
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 05:17 .

Földrengés VHS kazetta - Jelenlegi ára: 500 Ft
Földrengés VHS kazetta
Eredeti, jogtiszta VHS kazetta.
Vásárlási és fizetési feltételek:
Csak akkor licitálj, ha valóban erre a termékre van szükséged. Véletlenül licitálók, pénzhiányban szenvedők, árut átvenni nem kívánók kíméljenek. A termék személyes átvétel esetén csak az általam megadott címen vehető át.
A nyertes licitálónak 2 nap áll rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot és 5 nap, hogy kifizesse a vételárat és átvegye a terméket. Ellenkező esetben negatív értékelést adok. A fizetés történhet készpénzben, személyes átvétel esetén. Banki átutalással, banki befizetéssel. A termékek minden esetben tesztelt állapotban kerülnek átadásra.
A vételár megérkezése után, gondosan csomagolva, azonnal postázom a terméket. Utánvéttel nem küldök semmit.
Csak akkor üsd le a terméket, ha elfogadod a feltételeket!
Postázás közben bekövetkezett sérülésekért, meghibásodásokért felelőséget nem vállalok! Lehetőség van minden esetben kérni, hogy a csomag törékeny státuszban legyen indítva a mindenkori postai díjszabás mellett!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 04:04 .

0Z953 Régi különleges festett pálinkás üveg dugóval ~ 1930 körüli - Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Régi, hibátlan állapotú, dugós likőrös üveg kínáló, italkínáló. Felületén festett motívumok, szőlőfürt díszítés. Érdekes, oldalára billentett, füllel és lábakkal rendelkező forma. Célja, hogy amíg ki nem ürül le nem tehető! Szélesség: 12. 5 cmHosszúság: 14 cmMagasság: 15. 5 cmSúly: 0. 44 kg
Termékeim között több likőrös üveg található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több dugós üveg található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Jelenlegi ára: 16 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 02:49 .

Zeller Mihály : Szerelmespár - Jelenlegi ára: 95 000 Ft
(FKB651)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.
-----------------------------------------------------------------------
Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 29 x 17 cm keret nélkül. Készült: Olaj, Falemez
A kép Zeller Mihály (Nagypeleske, 1859) alkotása. Jelezve jobbra lent "Zeller M"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között több alföld témájú festmény található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!

Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. A budapesti Mintarajziskolában, 1903-ban a nagybányai szabadiskolában, Münchenben és Berlinben végezte művészeti tanulmányait. Utóbb Párizsban is eltöltött egy évet. "Tisza partján" című képét 1906-ban Párizsban díszoklevéllel tüntették ki. 1908-ban Szatmárnémetiben kollektív kiállítást rendezett műveiből. Jelentősebb alkotásai: Sír a kislány a Balaton partján, Kertek alján, Áve Mária, stb. (Éber, RI-NM)Magyar festők és grafikusok adattára
A Mintarajziskolában, Nagybányán és Berlinben tanult, utóbb Párizsban töltött egy évet. Tisza partján c. képét 1906-ban Párizsban díszoklevéllel tüntették ki. 1908-ban Szatmárnémetiben kollektív kiállítást rendezett műveiből. - MTAMagyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. A bp. -i Mintarajziskolában, Nagybányán, Münchenben és Berlinben végezte műv. tanulmányait. Utóbb Párizsban is töltött egy évet. "Tisza partján" c. képét 1906-ban Párizsban díszoklevéllel tüntették ki. 1908-ban Szatmárnémetiben koll. kiállítást rendezett műveiből. Jelentékenyebb alkotásai: Sír a kislány a Balaton partján, Kertek alján, Ave Maria. (Éber)
A termékről további nagy felbontású képek!
( alföld nő paraszt gémeskút alföldi férfi tollas kalap kötény paraszti )
Jelenlegi ára: 95 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 01:34 .

Ovulációs teszt 10 db ÉRZÉKENY 1 csomagban - Jelenlegi ára: 900 Ft
A csomag 10 db tesztcsíkot tartalmaz.
15mIU/ml érzékenységű ovulációs teszt. A peteérés kimutatását szolgálja.
Egy cikusban kb 5-6 teszt elvégézése szükséges.
Érzékenység: 15 mIU/ml
Szélesség: 2, 5 mm
Felhasználható: 2023. 07.
A teszteket azonnal tudom postázni, készleten vannak, egyesével csomagolva. A csomagolás megegyezik a képen láthatóval.
Diszkréten postázom. A postai feladásnál nem garantáljuk az aznapi feladást. 2-3 munkanapon belül kerülnek a levelek postázásra. A GLS Futárszolgálattal történő csomagküldésnél, ha 10 óráig megérkezik az átultalás, aznap átadásra kerül a csomag a futár részére, ha később, akkor a következő munkanapon. A GLS 9-17 óra között munkanaponon kézbesít.
Részletes magyar nyelvű használati útmutatót küldök a tesztekhez.
Találsz a termékeim között terhesséig teszteket is különböző érzékenységgel! Ha terhességi teszteket is vásárolsz, természetesen egy borítékban küldöm az összeset, így postaköltséget tudsz spórolni!
Ha számlát szeretnél a vásárlásról kérlek jelezd emailben.
Vásárlás után egy automatikus levélben megküldöm az utaláshoz szükséges adatokat. Rószaszín csekket is elfogadok.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-30 00:17 .
Mitas Cross 120/90-18 XT754 65M Super Light (zöld) cross gumi - Jelenlegi ára: 25 692 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 377260 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2300000028393; 22000
Jelenlegi ára: 25 692 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 23:04 .
Jelenlegi ára: 25 692 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 23:04 .
LED csukló lámpa erős fényerővel, iránytűvel - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Előfordult már hogy nem tudsz egyszerre szerelni és világítani, és nem pont oda, ahol a szerszámmal dolgoznál?
Előfordult már hogy nem tudsz egyszerre szerelni és világítani, és nem pont oda, ahol a szerszámmal dolgoznál?
Praktikus megoldást kínálunk egy csuklóra csatolható erős fényerejű led lámpával!
A világítás mindig kéznél lehet!
Ideális kültéri sportokhoz, horgászathoz, vadászathoz, túrázáshoz, barlangászathoz, kempingezéshez, de katonai, illetve formális szervezetek részére is ajánlott. Rendőröknek, biztonsági őröknek, tűzoltóknak illetve akár hadászati felhasználásra is tökéletes.
A karóraként felvett erős LED lámpa akár 450 Lumen fényere is képes, ami szó szerint reflektor erősségű. A lámpa minőségi, erős, merevített alumíniumból készült. A beépített R2 CREE LED micro USB kábellel tölthető hálózatról, számítógépről, vagy power bankról. Az akkumulátor 3 óra folyamatos működést biztosít. A töltöttségi állapotról visszajelző LED tájékoztat. A zöld a teljes feltöltöttséget, a piros pedig a merülő akkumulátort jelzi.
Elemekkel nem kell bajlódnod, mivel beépített akkumulátorral rendelkezik, és egy USB kábel segítségével fel tudod tölteni számítógépről, laptopról vagy akár hálózatról.
Több üzemmódba is kapcsolható. Háromféle erősségű világítás, illetve kétféle villogó üzemmód közül választhatsz. Jobb és balkézen is hordható, mindkét oldalon található egy-egy kapcsoló.
Tulajdonságok:
-Anyaga: textil és alumínium ház
-Méretek: 58 mm x 52 mm x 14 mm
-Akkumulátoros kialakítás
-Töltésállapot kijelző
-Mind a két kézre felhelyezhető, hiszen a lámpa jobb és bal oldalán található kapcsológomb
-Üzemidő: körülbelül 3 óra
-A szíjon található iránytű szabadban segíti a tájékozódást
-A lámpa vízálló szigetelést kapott, így esőben is megbízhatóan működik, sőt egy rövid időre a vízbe merülés sem tesz benne kárt.
Csomag tartalma
- 1 db csukló lámpa iránytűvel, beépített Lítium-ion akkumulátorral
- 1 db USB töltőkábel
- 1 db hálózati adapter
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 21:46 .

F&F fehér baba szandál - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Fehé r baba szandá ll, té pőzá ras, masnival dí szí tett, talpa csú szá sgá tló val ellá tott, bőrhatá sú
Cikkszám: 4726038980
Márka: F&F
Cipő belső talphossz: 9 cm
Terméken rögzített méret: 0-3 hó
Minden gyerekruhánk egyedi (modellenként csak 1 db van belőlük). Ha megtetszett, ne habozz a rendeléssel, mert hamar elvihetik előled.
HOGY TUDOK FIZETNI?
Utánvéttel
A rendelésed leadása után visszaigazoló e-mailben kapod a csomagod érkezésének pontos idejét és helyét. Majd a csomag kézhezvételekor tudsz fizetni a futárnak. Ebben az esetben a szállítási költség mellett a kezelési költség további 300 Ft. Előre utalással
A rendelést visszaigazoló e-mailben megtalálható minden adat, ami az utaláshoz szükséges. A számlán szereplő összeg megérkezése után adjuk fel a csomagod. Ha a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap elindítjuk a csomagküldést. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a futártól.
SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ
Személyes átvételre nincs lehetőség. A csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendelést követő 1-2 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról. Csomagodat kérheted a szállítási feltételek pontban leírtak alapján. Utánvétes rendelés esetén a szállítás mellett a kezelési költség további 300 Ft/csomag. INGYENES SZÁLLÍTÁS
Ha termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és azok együttes értéke meghaladja a 15. 000 Ft-ot, úgy a szállításod INGYENES. Használd ki és a szállítási költség helyett inkább legyen egy ruhával több a kosaradban! A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Hétvégén és ünnepnapokon a szállítás szünetel.
VISSZAKÜLDÉS, HA NEM AZT KAPTAD, AMIRE VÁGYTÁL
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül visszaküldheted címünkre a számlával együtt, de kérlek ez esetben előre jelezd e-mailben a visszaküldés szándékát és okát). A vételárat szállítási költséggel együtt 1 héten belül visszautaljuk az e-mailben megadott bankszámlaszámra. A termékeket csakis és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a fehérneműk (bugyi, alsónadrág, fürdőruha).
SZÁMLÁZÁS
Minden vásárlásnál ÁFA-s számlát adunk, amit a rendeléskor leadott számlázási címre állítunk ki.
Várjuk kérdéseidet, írj nekünk! Segítünk!
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 20:28 .

Pecsételt bélyeg 1939 Magyar a magyarért 20(+10) f Kat: 200 Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft
Pecsételt bélyeg.
A tételek összevárásra 1 hónapig van lehetőség, ez idő alatt kell rendezni az adás-vételt.
A tételeket 1 hónap után újra meghírdetem.
Kérem figyelje aukcióimat. Gyűjteményem csökkentése miatt nagyon sok érdekességet teszek fel pl: megszállás, tévnyomatok, ívek, ívdarabok, portó bélyegek stb.
Kép szerinti állapot, mindig a képen látható bélyeg lesz elpostázva/átadva.
Ha kérdése van a termékkel kapcsolatban, akkor azt a licitálás előtt tegye fel.
Személyes átvétel: Pécelen és Budapesten, X. , XIV. kerületben, alkalmanként a
belvárosban.
Megkérek minden kedves vásárlót, hogy előre ne utaljon, várja meg, amíg a
számlaszámot és a postaköltséget megadom a kellemetlenségek elkerülése végett.
Amennyiben felveszi velem a kapcsolatot, megkérném, hogy a Felhasználó nevét tüntesse fel, hogy mihamarabb tudjak válaszolni.
Köszönöm.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 18:46 .
Blissfully Nourishing kéz- és lábradír-avon - Jelenlegi ára: 500 Ft
Blissfully Nourishing kéz- és lábradír
Kategória: Lábápolók
Kiszerelés: 75 ml
Bőrtípus: Száraz, Normál
Bőrprobléma: Vízhiány
TERMÉKLEÍRÁS Fedezd fel a tápláló és regeneráló rituálét afrikai shea vajjal. Az AVON Blissfully Nourishing kéz- és lábradír azonnal hidratálja és táplálja a bőrt, mely így puhábbá és egészségesebb kinézetűvé válik.
JELLEMZŐI: bőrtápláló és regeneráló rituálé shea vajjal HASZNÁLATA: Gyengéden dörzsöld száraz és fáradt bőrödbe, hogy az simává és hidratálttá váljon.
Eredeti kiskereskedelmi ár: 1899 Ft
Eladási ár: 799 Ft
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 16:43 .

ARANY 18k gold plated LÁNC 8gramm - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Mai 1 forintos aukcióm tárgya:
ARANY NYAKLÁNC
18 karat gold plated
Mérete: ~500*2mm
A csomag tartalma: 1db nyaklánc
A Gold Filled ékszereket nem egyszerü aranyozással készítik, hanem az alap fém felületet hő és nyomás hatására vastag arany réteggel növelik, kitöltik. Ezt nevezik gold fillednek amit magyarul arannyal töltöttnek lehet fordítani. A hengerelt aranylemezt nagy nyomáson és magas hőmérsékleten egybeolvasztják a hordozó alap fémmel (ez általában réz vagy ritkább esetekben ezüst), így kapva egy rendkívül vastag fedőréteget amely akár harmincszor vastagabb lehet a más eljárásokkal felvitt réteghez viszonyítva (ez a vastagság mikromilliméterben értendő). A Gold Filled ékszerek azonban mégsem tekinthetőek szín aranynak, igaz hogy sok aranyat tartalmaz, de nem mérhető ez a mennyiség karátszámban, így befektetésnek nem megfelelő, ám ékszernek, ajándéknak kiváló hiszen az eredeti úgymond tökéletes másolata…
Az így kapott Gold Filled ékszerek nem okoznak allergiás tüneteket, nyugodtan hordhatják fémérzékeny emberek is, nem színezik el a bőrt és teljes mértékben kopásállóak a napi használat mellett is akár egy valódi arany ékszer. A Gold Filled ékszer választása azért jó döntés mert:
-Gyönyörü , elegáns és divatos ékszer elérhető áron mely kinézetre teljesen olyan mint egy valódi arany ékszer. Nem kopik, nem színeződik így akár élettartalmig megőrzi a mostani állapotát rendeltetésszerű, akár napi használat mellett is. A Gold Filled ékszerek tisztitása: Ezeket az ékszereket nyugodtan lehet tisztitani, javasolt a külsö szenyezödéseket enyhén nedves ronggyal tisztitani.
Postázási feltételek: A megnyert termék postával terhelt végösszegét a megadott számlaszámra kérném utalni 3 napon belül- ÖSSZEVÁRÁSRA, GYŰJTÖGETÉSRE NINCS MÓD- ennek letelte után negatív értékelést adok és visszateszem a terméket eladásra. A feltüntetett postai díj csak a borítékos csomagolást tartalmazza- esetleges extrákat- bubis vagy értékbiztosítás- külön kell fizetni. Sajnos csak utalást tudok elfogadni, befizetést csak annak költségeinek átvállalásakor (ez +6%, de minimum 200Ft. ). Utánvételre vagy személyes átadásra nincs lehetőségem. A terméket a számlámra érkezett utalás után maximum 2-3 munkanapon belül postázom, kivéve szabadság, de azt jelzem mindig az ISMERJ+ oldalamon!
Köszönöm a licitálást, vásárlást!
Nézd meg kérlek a többi aukciómat is, folyamatosan teszek fel 1 FORINTOSOKAT!
Banki adatok: az automata levélben a postai díjjal együtt benne lesz minden adat!
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 15:28 .
SICURA ritkaság gyűjtőknek - Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Eladó a képeken látható korához képest kitűnő állapotban lévő SICURA karóra ritkaság 70-es évekből föleg gyűjtőknek ajánlom!
Leírás:
- A tok formája miatt inkább unisex órának mondanám, szélesség: tok felső méret 27mm, tok alsó méret 24mm (apró hajszálkarcokkal)
- Magasság: 38mm
- Szerkezet: 17 köves, 9530-as (szervíz info nincs)
- Szíj: HIRSCH
- Kristály üveg
Csere köszönöm nem érdekel!
Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 13:46 .

Flex jegyzetfüzet visszahajtható hátsó borítóval, sötétkék - Jelenlegi ára: 3 185 Ft
SZÁLLÍTÁS:
3-6 munkanap
MÉRET:
, 21, 3 x 14, 2 cm,
SZÍN:
sötétkék
CIKKSZÁM:
10680804
Gyártó:
Journalbooks
Style:
106808
Származási ország:
China (Prc)
Válasszon színcsoportot:
sötétkék
Jegyzetfüzet visszahajtható hátsó borítóval a könnyű lapozás érdekében. Záró gumipánttal, könyvjelző szalaggal és 80 vonalas lappal (80 g/m2). Szabadalmazott termék. 21, 3 x 14, 2 x 1, 2 cm
---
FIGYELEM! A személyes átvétel egy csomagátvételi helyen történik, ezért az átvevőpont csomagonként 300. -Ft díjat számol fel. CSAK AKKOR VÁLASSZA A SZEMÉLYES ÁTVTELT, HA EZT TUDOMÁSUL VESZI ÉS ELFOGADJA.
A FELTÜNTETETT SZÁLLÍTÁSI MÓDOKON KÍVŰL MÁS SZÁLLÍTÁST NEM TUDOK VÁLLALNI, EZÉRT AZ ILYEN IRÁNYÚ KÉRDÉSEKRE NEM IS VÁLASZOLOK.
Jelenlegi ára: 3 185 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 12:49 .
Klarinét kotta - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
42 o.
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#71170 @ zen
kaalmaan_item_842024364_ zene
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 11:40 .

2020. október 28., szerda
1#3 Kínai kalligráfiai készlet dobozában - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Kínai kalligráfiai készlet. Hiányos
20x14x5 cm
Futárral csak előre utalás után áll módunkban küldeni a terméket, ez esetben a szállítási költség a vevőt terheli. A szállítási díjszabást a szállítási feltételeknél találja. A számlát ilyenkor a csomagban küldjük, a termékeket 3 munkanapos átfutási idővel adjuk át a futárnak. Csak Magyarország területén szállíttatunk.
Személyes átvételre van lehetőség a XV. kerületi üzletünkben, nyitvatartási időben. (hétköznap 10-18: 30)
Fontos: Átvétel előtt mindig jelezze az átvételi szándékot, lehetőleg e-mailben, mert a termékek raktárban vannak, nem a boltban, és ki kell készíteni őket.
Kérjük, hogy vásárlását gondolja át, licitet nem áll módunkban törölni.
Az MPL-lel szállíttatunk, az ő szolgáltatásaik bármelyikével (házig, postai PostaPontra, Postapont Partnerhez, és csomag automatába) tudjuk küldeni a csomagot. (https: //www. vaterafutar. hu/#mpl)
A Vatera felületét és telefont hétfőtől péntekig munkaidőben kezeljük, a hétvégén beérkezett kérdésekre, megkeresésekre hétfőn reagálunk.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 10:17 .

Renault Twingo szemöldök - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Renault Twingo szemöldök, festésre előkészített, sima felület, ár/pár.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 09:04 .
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 09:04 .
Gosoft kényelmes sarú bőr komfort cipő 40,5-41-es - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
SZÉP TISZTA JÓ ÁLLAPOTÚ BTH: 26CM BELEÍRT MÉRET: UK7 TALPSZÉLESSÉG: 8, 3CM TERMÉKEIM KÖZÖTT FÉRFI NŐI GYEREK RUHÁKAT ÉS CIPŐKET TALÁLSZ
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 07:49 .
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 07:49 .
GEKO félautomata damilfej.G81066 - Jelenlegi ára: 671 Ft
Kompatibilis:
GEKO
Demon: RQ415, RQ430, RQ480, RQ500
NAC - CG430N, CG33N, CG360N, CG430B, CG330B, CG260B
ALKO - BC301
Victus: BC32, BC 36, BC43, BC301
EINHELL
EUROKRAFT
CRAFT-MEN
Unistar
UNICH TECH
MATRIX
QX
UNITECH
Falon-TECH
GUDE
WANDER
OSA
MAGNUM
EUROTEC
BASS POLSKA
Powermat
Echo: SMR2305, SMR250, SMR330, SMR350, SMR4000, SMR500
Kawasaki: KBH27, KBH34, KBH43, KBH48
Makita: DBC250, DBC290, DBC300, DBC340
Honda: UMK425, UMK431, UMK435
Dolmar: MS25, MS30, MS400
Texas: CG260, CG330, CG430, BC300, BC330
és még sok más
Műszaki adatok:
A fej átmérője: 113 mm
Fejmagasság: 400-700 l / perc
A gomb átmérője: 50 mm
A menet átmérője a dobban: 9 mm
A szál átmérője a vágógépben: 10 mm
Szín: a szállítástól függően: piros / fekete
Damil vastagság: 2mm
Jelenlegi ára: 671 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 06:34 .

vidaXL barna valódi bőr víkendtáska - Jelenlegi ára: 19 673 Ft
Szín:
Barna
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Szállítsa mindennapi használati tárgyait stílusosan ebben a valódi bőr bevásárlótáskában! A valódi bőr, puha pamutvászon bélésű táska ideális kiegészítő tárgyai rendezetten tartására és védelmére az utazás közben. A táska valódi kecskebőrből készült, amely rugalmas és tartós. Ez a női kézitáska több rekesszel rendelkezik és be tudja zárni a tetején lévő cipzárral. A kényelmes fogantyúknak köszönhetően a bevásárlótáskát könnyen magával tudja vinni a hosszú utazásokra. Ez a kifinomult megjelenésű kézitáska tökéletesen fog illeszkedni a ruhájához! Színe: barnaAnyag: valódi kecskebőr + pamutvászon bélésVállpánt anyaga: pamuthálós hevederMérete (pánt és fogantyúk nélkül): 45 x 12, 5 x 34 cm (Ho x Szé x Ma)Anyag: Bör: 100%
Jelenlegi ára: 19 673 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 05:17 .
PIAGGIO TYPHOON GYÚJTÁSELEKTRONIKA TYPHOON,NRG,SFERA,STALKER - Jelenlegi ára: 5 761 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 246010070 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2000000034720
Jelenlegi ára: 5 761 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 04:04 .
Jelenlegi ára: 5 761 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 04:04 .
Karánsebes - hitel- és takarékszövetkezet zárszámadás 1901 - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
#65580 @ L44
kaalmaan_item_842017102_ erdélyi papir, bank, erdélyipapir
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-29 02:46 .
TCM bélelt overall nadrág 1-2 év (86-92) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Üdvözöllek!
Az aukció tárgya ez TCM bélelt overall nadrág 1-2 év (86-92), kantár állítható, gumis, hossza: 75 cm, belső szárhossza: 27 cm.
Megkímélt, jó állapotú.
Kérdezz bátran, szívesen válaszolok!
Nézz szét az aukcióim között, mert folyamatosan töltök ruhákat és cipőket!
Leütést követően, az automatikus értesítőben megkapod az utaláshoz szükséges adatokat (Otp-s vagyok). A postaköltség minden aukciómban fel van tüntetve. Amennyiben több terméket vásárolsz, e-mail-ben egyeztetjük a változást.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-22 02:52 .

kézi mosogatógél Fairy Ultra Original 350 ml - Jelenlegi ára: 855 Ft
Ha új, piacra lépő tételeket keresel, bemutatjuk a ? kézi mosogatógél Fairy Ultra Original 350 ml -ot!
Kapacitás: 350 ml
Jelenlegi ára: 855 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 07:40 .
Kapacitás: 350 ml
Jelenlegi ára: 855 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 07:40 .
EF22 elektroncsövek 3 db egyben - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
A képeken látható csövekre vonatkozik a megadott ár. Csövek fűtése jó.
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 22:46 .
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 22:46 .
Prestigio PAP4055DUOBLACK mobiltelefon 4.0" - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Prestigio PAP4055DUOBLACK mobiltelefon 4. 0"
Új, jó állapotú, tesztelt. Karcmentes állapotban. A képeken látható kiegészítőkkel, szép állapotban.
Gyakori kérdésekre válaszok
1. Igen, a képen látható termékre licitálsz, illetve, ha több darabom van belőle, akkor ugyanilyenre. Soha nem használok netről leszedett fotókat, igyekszem mindent saját magam lefényképezni.
2. Jó állapotban van, nincs rejtett hibája.
3. NEM cserélek. Kivéve a készpénzt. : )
4. NEM, nem adom olcsóbban és a postaköltséget sem állom, azt Neked kell.
5. A garancia kipróbálási, vagyis elviszed, kipróbálod, örülsz, örülünk, értékelünk. Ha valami mégsem stimmelne, akkor szólsz, megoldjuk. Gyorsan. Nem szokásom sunnyogni.
6. A személyes átvételi módot sajnos meg kellett szüntetnem, egyebek között időhiány miatt. Tehát személyes átvétel nincs jelenleg!
7. Utánvéttel nem küldöm, semmilyen körülmények között. Rózsaszín csekken nem tudsz nekem pénzt küldeni. Ha nincs bankszámlád, akkor OTP bankban be tudod fizetni a számlámra a pénzt. A pénz beérkezésének napján postázok.
8. Egyik olcsó termékem sem kapcsolatfelvételre szolgál, nem kérek senkit, hogy jutalékot spóroljon nekem!
9. Nagyon jól becsomagolva, dobozba vagy buborékos borítékba rakom és úgy küldöm. Sima levélként nem adom fel.
10. Magánszemélyként garanciát nem vállalhatok, csak kipróbálás erejéig.
11. Fizetési módok magyarázata: Banki átutalás = bankszámlára kérem a termék árát + postaköltséget utalni vagy befizetni, ezután postázok.
12. Postaköltségről pontos adat a "Szállítási és garanciális feltételek" fül alatt.
13. Felettébb örülnék, ha nem másolnád ezt a szöveget.
Kérlek, nézd meg az oldalamat is.
Köszönöm a figyelmet.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 21:43 .

2 db Baofeng UV-5RPlus Adó-vevő - Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Kihasználatlanság miatt eladó 2db adó-vevő. Teljesen újak, csak kibontva voltak. Sosem használtuk. Adok hozzá két opcionálisan vásárolt fülhallgató-mikrofont. Részletes leírás: http: //urkutipapagaj. ucoz. hu/Elemek/programok/uv-5r_kezelesi_uj. pdf
Átvétel személyesen Érden, Budapesten és környékén.
Posta csak előre utalás után Vaterafutárral.
Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 20:28 .
Átvétel személyesen Érden, Budapesten és környékén.
Posta csak előre utalás után Vaterafutárral.
Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 20:28 .
Jacuzzi homokszűrő medence tisztító szűrő keringető vízforgató eladó! - Jelenlegi ára: 59 900 Ft
Jacuzzi homokszűrő medence tisztító a képen látható kifogástalanul működő, keveset használt, jó állapotban eladó!
Jelenlegi ára: 59 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 18:49 .
Jelenlegi ára: 59 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 18:49 .
Lenovo Z51-70 500-15ACZ 500-15ISK DVD Csatlakozó LS-C283P NBX0001R800 használt 1 hónap garancia! - Jelenlegi ára: 3 990
Leírás:
Termék név: Lenovo Z51-70 500-15ACZ 500-15ISK DVD Csatlakozó LS-C283P NBX0001R800 használt
Típus/modell szám: LS-C283P NBX0001R800
Állapot: Használt
Garancia: 1 hónap!
kompatibilis modellek: Lenovo Z51-70 500-15ACZ 500-15ISK
MPN: LS-C283P NBX0001R800
Az aukció végét követően, a nyertes licitáló kap egy automatikus e-mailt, amiben minden további információ benne van vásárlás lebonyolításához.
Minden vásárlásról 27%-os ÁFÁ-s számlát állítok ki (ami a csomagban lesz)!
Garancia:
- kézhez vételtől számított 1hónap.
Nem garanciális problémák:
- Szakszerűtlen beszerelés, fizikai sérülés.
- Nem rendeltetés szerű használat okozta károk
- Túláram, túlfeszültség vagy elemi kár (törés, ázás, stb)
- Egyéb alkatrészekkel fennálló inkompatibilitás
További termékeim :
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=AlphaLaptop
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 17:43 .

HANKOOK 255/45R18 103V XL WINTER ICEPT EVO3 W330 téli személy gumiabroncs - Jelenlegi ára: 59 936 Ft
14 nap visszavásárlásingyenes kiszállítástéli gumiabroncsFogyasztásC FékezésBZaj2, 73Méret255/45R18GyártóHankookIdénytéliTermék típusSzemélySebesség indexV=240 km/hSúly index103=875kg Gumiabroncs mintázatWINTERICEPTEVO3W330 73
Jelenlegi ára: 59 936 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 16:43 .
Jelenlegi ára: 59 936 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 16:43 .
Nikon Prostaff 5 82 megfigyelő távcső (spektív) eladó - Jelenlegi ára: 130 000 Ft
Kiváló állapotú, keveset használt. Fix széles látószögű 38x-os nagyítású okulárral.
Jelenlegi ára: 130 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 15:28 .
Jelenlegi ára: 130 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 15:28 .
Számológép tudományos 252 funkciós CASIO FX 350ES Plus 2 - Jelenlegi ára: 8 401 Ft
Szállítási árak a termékek össztömege szerint:
0 kg- 2 kg 1999 Ft,
2 kg- 4 kg 2099 Ft,
4 kg- 9 kg 2249 Ft,
9 kg-13 kg 2349 Ft,
13 kg-18 kg 2449 Ft,
18 kg-23 kg 2599 Ft,
23 kg-28 kg 2999 Ft,
28 kg-38 kg 3999 Ft.
A túl méteres és/vagy törékeny áru kezelés felára 1. 100 Ft. Utánvét kezelés: 250 Ft
38 kg fölött, egyedi árat adunk.
Több termék vásárlása esetén a szállítást csak egyszer kell megfizetni.
Cikkszám:
o_FX350ESPLUS2
Gyártó:
CASIO
Elérhetőség:
6 db raktáron
másodlagos egység:
db
252 funkció, 15 és 10 (+2) számjegy, természetes algebrai bevitelt biztosító kijelző, törtszámítás, koordináta transzformáció, statisztika, táblázatok, műveletenkénti ellenőrzés és javítás, kemény tok, mini ceruzaelem
SZÁMOLÓGÉP TUDOMÁNYOS 252 FUNKCIÓS CASIO FX 350ES PLUS 2
Jelenlegi ára: 8 401 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 13:58 .

Piaggio Carnaby 200 4T motorblokk - Jelenlegi ára: 15 900 Ft
Piaggio 200 blokk eladó!
Gyári bontott, jó állapotban. Sérült motorból lett kiszedve, szép hangja volt. Kevés km-es. Karbis.
Az ár csak a fűzött blokk, hátsókihajtás.
Jelenlegi ára: 15 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 12:49 .
Gyári bontott, jó állapotban. Sérült motorból lett kiszedve, szép hangja volt. Kevés km-es. Karbis.
Az ár csak a fűzött blokk, hátsókihajtás.
Jelenlegi ára: 15 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 12:49 .
Zoomer robotkutya - interaktív kiskutya Árzuhanás!!!! - Jelenlegi ára: 6 999 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ
Zoomer robotkutya - interaktív kiskutya
A kutyus több érzékelővel van ellátva.
Hangulatait szemein látod a digitális kijelzőn.
Követ szemeivel
Kiskutya fényekkel, hangokkal és érzékelőkkel
van ellátva
Súlya: 0, 5 kg
doboza, leírás sérült!
Az aukció után automatikusan megkapja a vásárlási értesítőmet, a banki adataimmal
Licitet nem törlök, ennek tudatában licitájon!
Ha kérdése van bátran kérdezzen
Jelenlegi ára: 6 999 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 11:40 .

2020. október 27., kedd
Mesefigurás éjszakai fény, gyerekszoba asztali lámpa (éjjeli fény) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Mesefigurás éjszakai fény, éjjeli lámpa, Gyerekszoba lámpa, éjjeli fény. Adapteres, 11. 5v, 5VA. Nem erős fényű.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 10:17 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 10:17 .
Zuzu pets hörcsög (mozgó) _szinte ÚJ - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Imádnivaló, kedves, kicsi és törékeny, de nem fél semmitől sem, ami az útjába kerül. Kíváncsi az egész világra, szeret játszani, futni, csúszkálni, még a macskáktól sem riad vissza. Állandóan küldetésen van, újabb és újabb dolgokat fedez fel! Szeretgesd, simogasd és figyeld őt,. Működéséhez 2 db AAA elem szükséges.
Talán 1x használt, eredeti ára még a dobozon, msot féláron
A rózsaszínű hörcsög katalőguskép, a dobozban fekete-fehér csíkos van.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 08:49 .
Talán 1x használt, eredeti ára még a dobozon, msot féláron
A rózsaszínű hörcsög katalőguskép, a dobozban fekete-fehér csíkos van.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 08:49 .
MEDICIAN FFP2( KN95)PROF. VÉDŐ MASZK 5 db - Jelenlegi ára: 7 450 Ft
MEDICIAN FFP2 ( KN95) PROFESSIONAL VÉDŐ MASZK 5 db /csomag 1490Ft/db RAKTÁRRÓL 5 db BH52667
Előzzük meg a további fertőzés veszélyt MEDICIAN KN95 VÉDŐ MASZK használatával.
Fontos információ!
A koronavírus gyors terjedése miatt most igazán fontos a biztonság, a megelőzés és ezért fontos a maszk használata.
Használatával felelősség teljesen tudsz vigyázni környezetedre !
Ezt a maszk típust az élelmiszeripar, a gyógyászat részére alkották meg célirányosan.
A maszk a 0, 3 mikrométer részecskék akár 95% -át is felfogja . Tartósan , többször is használható
A KN95 védelmét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javasolja a védelem minimális szintjeként.
Elfogja a cseppekbe és aeroszolokba ágyazott baktériumokat a viselő szájából és orrából (védve Önt és a környezetet).
Védettség: KN95, (FFP2) A szűrés foka: ? 95% Méret: univerzális Szín: fehér
A termék csomagolási egysége:
5db / csomag
10 db /csomag .
A maszk rendehető viszonteladók, patikák, üzletek webshopok részére is csupán kérésünk, hogy az általunk ajánlott árat szíveskedjenek betartani!
A kialakult helyzet miatt a szájmaszk hiánycikk az egész világon.
Kínai kereskedelmi kapcsolataink révén sikerült beszereznünk belőle korlátozott mennyiséget. Mi is tapasztaljuk, hogy az ára szinte naponta változik és lényegesen magasabb az eddigi áraknál a szállítás csak nagyon drága légi úton lehetséges és ennek figyelembe vételével minimális haszonnal állapítottuk meg árainkat.
10 db 4990 Ft
50 db 23. 990 Ft
Jelenlegi ára: 7 450 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 07:52 .

Tok Forcell SILICONE Lite - iPhone 11 ( 6.1" ) kék - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Tok Forcell SILICONE Lite - iPhone 11 ( 6. 1" ) kék
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 06:34 .
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 06:34 .
1méter SMD5050 Zöld LED szalag - 5050 ZÖLD - Jelenlegi ára: 999 Ft
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 05:17 .
Dark Angel Ps2 Playstation 2 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Eladó a képen látható Dave Mirra Freestyle BMX 2 Playstation 2 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/3
Füzet: 5/4 és egy esetben nincs
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 04:04 .

Vintage stílusú fali szekrény kulcsszekrény új - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Eladó a képen látható szekrény.
Koptatott, vintage stílusú szekrényke üvegajtóval. Belülröl szövet borítású hátfal, amire rajzszöggel, gombostűvel lehet rögzíteni jegyzetet vagy kulcsot stb.
20 x 29, 5 x 4cm
Csapj le rá! Ne várd meg, hogy valaki elvigye előled!
Nézz szét a termékeim között!
Folyamatosan töltök fel új dolgokat.
Amennyiben 3 napon belül nem jelentkezel a megvásárolt áruért, akkor a terméket újra meghirdetem és téged negatívval értékellek.
Ha nem tudod teljesíteni a feltételt, akkor ne is licitálj!
Én a pénz beérkezése után amint tudom postázom a terméket, amiről e-mailben értesítést küldök.
Előre is köszönöm az együttműködést!
További információt az „ Ismerj+ oldal” -on találsz. Kattints a felhasználó nevem melletti „ i+” ikonra.
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 02:46 .
3w power led meleg fehér - Jelenlegi ára: 85 Ft
nyitófeszültség: 3. 2V~3. 4V.
névleges áram: 800mA max.
sugárzási szög: 120 fok
intenzitás: 180~200 Lumen.
élettartam: 20, 000~30, 000 óra megfelelő hűtéssel.
smd tok
színhőmérséklet: 3000-3200K.
méret: 0. 8cm x 0. 8cm
A led megfelelő hűtéséről gondoskodni kell!!!
Több termék vásárlása esetén is csak egy postaköltséget kell fizetni.
Az összes eladó termékem elérhető ide kattintva!
Jelenlegi ára: 85 Ft
Az aukció vége: 2020-10-28 01:28 .

Autós gyerekülés - Nania Beline SP Linea blue 2020 - Jelenlegi ára: 19 480 Ft
Márka:
NANIA
Tömeg:
Nem:
Mindenkinek
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
ÁFA kulcs:
27%
Autós gyerekülés 9-36 kg
Minőségi és stílusos autós gyerekülés Nania Beline SP. Jellemzői: súlycsoport 9-36 kg , az ergonomikusan kialakított konstrukció a legminőségesebb anyagokból gyártott, állítható fejtámasz - 6 pozíció, kiváló oldalütközési védelem SIDE PROTECT, lehetőség van csak az ülésmagasító használatára, 5 pontos állítható biztonsági övvel rendelkezik, az autó 3 pontos biztonsági övével lehet a gyermeket biztonságosan bekötni, huzata levehető és mosógépben mosható, a szigorú töréstesztek igazoljáma a maximális védelmet. Méretei: magassága 85 cm, szélessége 46 cm, súlya 5, 26 kg, megfelel az ECE R44/04-es szabványnak. Gyártási hely: Franciaország
Jelenlegi ára: 19 480 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 23:34 .
Old Navy felső - Jelenlegi ára: 500 Ft
Old Navy kutyusos felső, szép állapotban.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 22:58 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 22:58 .
Törpenyúl - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Szabadtartású törpenyulak eladók.
Vannak 4, illetve 5 hónaposak, illetve van három idősebb: két anyanyúl és egy bak.
Árpán, zabon, kerti füvön és konyhai zöldhulladékon nevelkedtek.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 21:43 .

Vintage Talpas pezsgős kristálypohár - 355 ml (Nude Glas) - Jelenlegi ára: 2 070 Ft
Vintage Talpas pezsgős kristálypohár - 355 ml (Nude Glas)
355 ml-es, elegáns, talpas pezsgős kristálypohár.
Jelenlegi ára: 2 070 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 20:28 .
355 ml-es, elegáns, talpas pezsgős kristálypohár.
Jelenlegi ára: 2 070 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 20:28 .
Salomon T3 kislány sícipő - Jelenlegi ára: 10 800 Ft
Szép, megkímélt, keveset használt síbakancs saját dobozában eladó.
Méret: 22-22, 5 belső
Jelenlegi ára: 10 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 18:46 .
Méret: 22-22, 5 belső
Jelenlegi ára: 10 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 18:46 .
XBOX ONE - Mortal Kombat 11 - Jelenlegi ára: 8 100 Ft
Mortal Kombat 11
Tesztelt , hibátlan működés.
Fizetési információk:
Bankkártyás fizetés
Utánvét
Személyes átvétel
Szállítási információk:
GLS:
bankkártyás/átutalásos fizetés: +890 Ft.
utánvét: +1190 Ft.
Személyes átvétel:
Nyíregyházi üzletben (H-P.: 10-17h Sz.: 10-13h)
Budapesten az II. kerületben előre egyeztetve, rendelést követő 1-5 munkanaptól
Szállítás bélelt borítékban.
Finish Him! A legendás verekedős sorozat visszatér a 11. epizóddal egy minden eddiginél látványosabb és véresebb történet keretében. Újra megrendezésre kerül a Mortal Kombat bajnokság, így olyanok társaságában harcolhatsz, mint Raiden, Scorpion vagy Shao Kahn. Az új Mortal Kombat játék továbbfejlesztett grafikus motort kínál a még brutálisabb akciókért, de most először a szereplők testreszabására is lehetőséged lesz. Karaktered erősségeit fejlesztheted, hogy megfeleljen játékstílusodnak. Lépj újra a véres arénába, és mutasd meg, ki a főnök!
A legendás Mortal Kombat sorozat legújabb része
Továbbfejlesztett grafikus motor
Testreszabható karakterek
Visszatérő és új szereplők
Egyjátékos kampány és multiplayer lehetőségek
Alapítva 2009
Jelenlegi ára: 8 100 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 17:46 .

Ékszerkellék: köztes / díszítőelem / gyöngy BKÖ 7S 01 10db/csomag - Jelenlegi ára: 280 Ft
7 soros köztes, távtartó.
kiszerelés: 10 db/csomag
A méreteket a fotón láthatod!
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 280 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 16:40 .
20-as PRIMIGI fűzős bokacipő - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
PRIMIGI fűzős bokacipő, oldalt cipáras+patentos, strasszkövekkel díszített
20-as méret, kérésre szívesen mérek!
használt, de hibátlan állapotú
Folyamatosan feltöltés...
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 13:58 .
20-as méret, kérésre szívesen mérek!
használt, de hibátlan állapotú
Folyamatosan feltöltés...
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 13:58 .
PANNÓNIA P12 KÁBELKÖTEG - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
PANNÓNIA P12 KOMPLETT KÁBELKÖTEG. KÉP SZERINT! KAPCSOLÁSI RAJZZAL.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 12:49 .
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 12:49 .
Ovis ágynemű, paplan és párna 3 garnitúra - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Eladó 2 db ovis ágynemű készlet, paplan és párna illetve 1 db paplan külön. Használt, de jó állapotban. Mosogépben mosható, nem kell rá huzat.
Párna: kb 30 x 40 cm
Paplan: 80 x 120 cm
A micimackós ágynemű nagyobb pár centivel, az elefántos picit kisebb, de az is csak 1-2 cm-el.
Elvihető egyben vagy külön is. Irj és javitom az árat.
Micimackós 4500 ft
Elefántos 2500 ft
Bordó kockás 2000 ft
Kérlek nézd meg a többi termékem is!
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 11:40 .

2020. október 26., hétfő
ER32-70 patronos befogó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ER32-70
DIN69871 SK40
új
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 10:17 .
DIN69871 SK40
új
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 10:17 .
GoPro HERO3 Silver Edition CHDHN-301 +Samsonite hordtáska - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Eladó a képen látható GoPro HERO3 Silver Edition CHDHN-301. A termék használt, működőképes!
Tartozék: vízálló tokja, valamint egy Samsonite hordtáska
A terméket a legtöbbet licitáló nyeri, garancia nincs!
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 07:49 .
Tartozék: vízálló tokja, valamint egy Samsonite hordtáska
A terméket a legtöbbet licitáló nyeri, garancia nincs!
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 07:49 .
tájkép vízfestmény, nem szignózott - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Lelkes amatőr vízfestménye, szépen keretezve, üveg nélkül. Mérete kerettel együtt 36*27 cm.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 06:34 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 06:34 .
Kerékpár computer - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Eladó BRYTON RIDER-310 Kerékpár computer!
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 05:17 .
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 05:17 .
Opel Astra J/2 2012- - féltengely, bal oldali, kézi váltóhoz, a16let, jelölés: AAFL/DN - Jelenlegi ára: 66 396 Ft
féltengely, bal oldali, kézi váltóhoz, a16let, jelölés: AAFL/DN (13335135)
13250834
13335135
Opel
Opel Astra J/2 2012. 09. 01- (OPEAst J/2)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 66 396 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 04:04 .
13250834
13335135
Opel
Opel Astra J/2 2012. 09. 01- (OPEAst J/2)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 66 396 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 04:04 .
1B027 Öt soros HAMA dia szortírozó világító pad 220V - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Működő állapotban lévő, régi ötsoros diakocka átvilágító, szortírozó pad, válogató felület. Ritka, praktikus, ma is működő darab.
Feliratok:
HAMA
MADE IN GERMANY
3624/3 Szélesség: 23. 5 cmHosszúság: 32. 5 cmMagasság: 13 cmSúly: 0. 4 kg
Termékeim között több diakocka található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több diavetítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( diakocka diavetítő )
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 02:46 .

Ecset arcpakoláshoz / avon - Jelenlegi ára: 849 Ft
Ecset az arcpakolásod , arcmaszkod tökéletes felviteléhez!
JELLEMZŐI:
szilikon ecset
méretei: 15, 2 x 3, 2 cm
az ecset feje szilikonból készült
Eredeti ára: 1999Ft
Jelenlegi ára: 849 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 01:28 .
JELLEMZŐI:
szilikon ecset
méretei: 15, 2 x 3, 2 cm
az ecset feje szilikonból készült
Eredeti ára: 1999Ft
Jelenlegi ára: 849 Ft
Az aukció vége: 2020-10-27 01:28 .
EagleTec fax Modem 56kbps PCMCIA kártya - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képen látható használt termék. Rendben működik.
Személyes átvétel a megjelölt címen. Szállítás kizárólag a megadott szállítási módokon, kizárólag csak 1000Ft össz. eladási érték felett. Több termék is összevonható, súlyhatárok alapján szükség szerint díjkorrekciót követően egyben szállítható. Kérem nézze végig a listázott termékeimet, hátha talál mást is ami a kedvére való.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 23:34 .

Nike Dri Fit sötétkék női sport rövidnadrág tenisznadrág - Jelenlegi ára: 4 400 Ft
Nike Dri Fit sötétkék női sport rövidnadrág tenisznadrág
Külső hossz: 26 cm
Belső hossz: 7 cm
Derékbőség: min. 74 cm - max 90 cm
Csípőbőség: 94 cm
Anyag: poliészter, elasztán
Átvehető személyesen Szegeden, illetve előre utalás után ajánlott levélként vagy GLS futárszolgálattal tudom elküldeni.
Minden termékre 14 napos visszavásárlási garanciát vállalok.
Nézze meg itt további termékeimet is.
Jelenlegi ára: 4 400 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 22:58 .

Mayhem - Henhouse Recordings LP új,celofános - Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Eredeti ! Teljesen új.
Postaköltség : postai díjszabás szerint. Csak ajánlottan postázok, simán nem.
Utánvét nincs. Csere nem érdekel.
Személyes átvétel esetén a termék leütését követő 10 napon belül át kell venni a terméket.
Postai úton történő átvétel esetén a termék leütését követő 7 napon belül kell az utalást megtenni.
A pénz beérkezése után 3 napon belül postázom a terméket.
Ha ezek a feltételek nem felelnek meg, kérlek ne üsd le a terméket, ellenkező esetben negatív értékelést adok.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 21:43 .

Opel Meriva B 2009-2017 - tartóbak, motor, jobb oldali - Jelenlegi ára: 5 533 Ft
tartóbak, motor, jobb oldali (13125628)
13125628
Opel
Opel Meriva B 2009. 09. 01-2014. 06. 30 (OPEMer B/1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 5 533 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 20:28 .
13125628
Opel
Opel Meriva B 2009. 09. 01-2014. 06. 30 (OPEMer B/1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 5 533 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 20:28 .
Egyedi Retro loft design Ipari 152cm szegecselt vas álló lámpa láb Industrial Steampunk vintage - Jelenlegi ára: 39 6
Eladásra kínálom egy ismerősöm termékét:
EXTRA Egyedi Álló lámpa vas szerkezete Loft lakás kiegészítő .
Fotón látható még így búra nélkül 152cm magas állvány .
Üzletben a kisebb darab csavarozott kivitelt adják 109 000 ft ért.
Csak egy db készült belőle.
Acél szobor 152 cm és 15 kg.
Minden része egyedileg fémből készült .
Hasonló kis széket talál termékeim közt.
Személyesen vehető át vásárlástól számított 7 napon belül.
Kérem csak kimondottan komoly szándékkal licitáljon. Vásárlást követően kérem 1 héten belül rendezni az adásvételt.
Utánvéttel és külföldre nem küldöm. Megkeresést e-mailen várok.
Köszönöm megértését .
Jelenlegi ára: 39 600 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 18:58 .

Cisco IP telefon 8861 - Jelenlegi ára: 99 990 Ft
Új termék gyári csomagolásban. (bontott doboz). Rsz: kd32
Eredeti ár: 129990Ft
Allinshop ár: 99990Ft
Leírás CISCO IP PHONE 8861 JELLEMZŐK Termék típusa: VoIP telefon kompatibilis platformok: Cisco Business Edition 6000 vezeték nélküli telefon Standard: IEEE 802. 11a/b/g/n/ac (Wi-Fi) Főbb jellemzők: Több VoIP protokoll támogatás, integrált Ethernet kapcsoló VoIP protokollok: SIP, RTP, SDP Voice Codecs: G. 722, G. 729a, G. 711u, G. 711a, iLBC, iSAC Lines Támogatott: 5 sor Intercom: Igen Speakerphone: Igen (digitális duplex) Hívásszolgáltatások: Hangposta, Hívóazonosító, Hívásvárakoztatás, Hívásátvitel, Hívásvárakoztatás, Hívásvárakoztat, Üzenetvárakoztatás, Üzenetvárakoztatás kijelző: LCD kijelző - szín - Igen Hálózati portok Qty: 2 x Ethernet 10Base-T/100Base-T Kompatibilis szoftver: Cisco Unified Communications Manager 8. 5. 1 vagy újabb, Cisco Hosted Collaboration Solution, Cisco Unified Communications Manager Express 10. 0 vagy újabb Body Colour: Faszén CSOMAG TARTALOM 1 x Cisco IP Phone 8861
Jelenlegi ára: 99 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 17:52 .

Kutyafekhely Punta 50 x 40 cm - szürke - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Szállítási díj:
INGYENES
Használati útmutató:
https& amp; #58;
Szállítási idő:
3-5 munkanap
A kutya ágy erős és tartós szövetből van varrva. A kutya ágy része egy kivehető párna, amelyet külön betétként lehet használni (pl. Szállítóketrecekben vagy dobozokban). A párna kétoldalas - egyik oldalán puha gyapjú, a másik oldalán masszív szövet. Az ágy alja vízálló anyagból készült. A kutya ágyat üreges szál tölti ki. Kézzel mosható (30 ° C-ig). Kémiai tisztítás nem lehetséges, ne szárítsa szárítógépben. Termék részletek: teljes méretek: 50 x 40 cm bel. méretek: 40 x 30 cm szín: szürke teljes súly: 0, 5 kg anyag: 100% pamut
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 16:40 .
6 db Mézga család DVD (Vakáción a Mézga család, Üzenet a jövőből) - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Vakáción a Mézga család - 3 DVD
Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai - 3 DVD
Papírtokos kiadások, jó állapot, karcmentes lemezek. Az ár a 6 lemezre együtt vonatkozik.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 15:17 .

Nature 50x150 cm kerti PVC lugas rács fehér 6040701 - Jelenlegi ára: 11 453 Ft
Szállítási díj:
Ingyenes, csak előreutalással vásárolható
Szín:
Fehér
Méret:
50 x 150 cm
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Hagyja gyönyörű iszalagját, szőlőjét, lilaakácát vagy futórózsáit növekedni ezen a Nature kerti lugas rácson! 150 cm-es magasságával ez a kerti lugas rács lehetővé teszi növényei számára, hogy virágozzanak, így festőivé varázsolva kertjét. A rács erős, időjárás-álló PVC-ből készült, és a szerelőkészlet tartalmát képező szeparátor lehetővé teszi, hogy a rácsot a faltól kicsit távolabb szerelje fel, így megkönnyíti a növények számára a növekedést. Színe: FehérAnyaga: PVCMéretek: 50 x 0, 3 x 150 cm (Ho x Va x Ma)Szerelő készlettelÁllítható szélességIdeális iszalag, szőlő, futórózsák, stb. számáraSegíti a futónövények növekedésétA fal dekoratív kiegészítése
Jelenlegi ára: 11 453 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 14:04 .
Colin McRae Rally 1. DOBOZOS PC játék. - Jelenlegi ára: 5 980 Ft
Colin McRae Rally 1. dobozos Pc játék.
A belső tartalom hiánytalan és kiváló állapotban ahogy a képeken is látszik.
A külső doboz is tökéletes állapotban.
Bármilyen postázási forma megoldható vagy személyesen Békéscsabán.
Több játékom és RENGETEG RUHÁM van feltéve, vegyél akár több dolgot is.
Több termék rendelése esetén a postaköltséget csak egyszer számítom fel!
Ha van kedved nézd meg a többi termékemet is!
Jelenlegi ára: 5 980 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 12:49 .

Alfa Romeo - hoz kulcsház - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Üres kulcs ház nyers kulcsszárral Alfa Romeo - hoz.
Ha elhasználódott , eltört , elkopott vagy éppen eladás előtt szeretné felújítani a gyári autókulcsát akkor ezzel a házzal könnyedén megoldható 2 perc alatt. Csak szét kell pattintani és a mostani kulcsban lévő immo chipet kell áttenni ebbe a házba és máris újjá lehet varázsolni a meglévő autókulcsot.
Alfa 146, 156 , 166 GT stb. típusokhoz.
Márkajelzést nem tartalmaz !
Vásárlással , átvétellel , fizetéssel kapcsolatos további információkat az Ismerj+ oldalunkon talál.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 11:34 .
2020. október 25., vasárnap
HONVÉDELMI TÁBOR feliratos zöld nyakbaakasztó telefonhoz, kártyákhoz ÚJ kártyatartó - Jelenlegi ára: 300 Ft
HONVÉDELMI TÁBOR nyakba akasztó, telefonhoz, kártyákhoz
Telefontartó
Plasztik kártyatartó
Új
HONVÉDELMI TÁBOR feliratos
zöld
Hossza: 48*2 cm
Kérdezz bátran...
Köszönöm, hogy itt jártál! Kérlek, nézd meg a többi termékemet is: )
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 10:17 .

JASPER CONRAN rubinvörös valódi bőr, elegáns táska - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
JASPER CONRAN rubinvörös valódi bőr, elegáns táska
A termék minőségéért a márkanév a garancia.
Erős, vastag, finom tapintású valódi bőrből készült elegáns táska. Szépségét elsősorban a különlegesen színnek, a kellemes vonalvazetésű, nőies fazonnak, s a táska elején levő nagyon finom, feltűnően szép krómdíszítésnek köszönheti. Különleges, egyedi darab. Azoknak ajánlom, akik szeretik a finom, márkás, ám szolid eleganciát, a megszokottól eltérő, picit feltűnő, igényes dolgokat. Rubinvörös... intenzív hidegvörös... spanyolvörös... kárminvörös... kosenil.
Keveset használt, nagyon szép állapotú darab. Semmilyen látványos sérülés sincs rajta, csupán csak annyi látszik, hogy már nem új; használták már, a sarkokon jelentéktelen kopásnyomok látszanak.
Méreteiből adódóan mindennapos használatra tökéletesen alkalmas, de különlegesen szép, igényes kidolgozása miatt alkalmi táskaként is használhatjuk. Tágas, jól bővülő belseje sok mindent elnyel. Két főrészből álló belsejének az egyikfelében egy nagyobb méretű cipzáros-, a másikban egy kisebb, nyitott zseb (mobiltartó), valamint egy kulcstartó is helyet kapott. A két főrészt egy nagyméretű cipzáros rekesz osztja ketté.
A bélése színben megegyező erős, de puha tapintású, selyemfényű textil. A táska a tetején áthajló bőrnyelv mágnespatenttal záródik.
Magassága: 25 cm.
Szélessége: 35 cm.
Mélysége: 10 cm.
Fülének hossza: 54 cm (kézi táska, de vállon is hordható).
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 08:58 .

Konyhai Mérleget Beurer 708.40 - Jelenlegi ára: 14 243 Ft
EAN:
4211125708405
Gyártó:
Beurer
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Konyhai Mérleget Beurer 708. 40terméket a legjobb áron! Max. súly: 5 kgAnyag: Rozsdamentes acélKépernyő: LCDElemek (tartozék): 2 x AAAHőmérőIdőzítőMérő funkció
Jelenlegi ára: 14 243 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 07:46 .
Titónia virág mag 50 szem/csomag - Jelenlegi ára: 125 Ft
Üdvözöllek !
Szép egynyári virág , egy adagban 50 szem van .
100-120 cm magasra kúszó növény, virágai margaréta szerűek narancssárák színűek.
Nézd meg a többi hirdetésemet is : -)
Minden vásárló ajándék virágmagot kap !!
Jelenlegi ára: 125 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 06:28 .

Szájfény Filler Instinct NYX (2,5 ml) - Jelenlegi ára: 3 516 Ft
A Szájfény Filler Instinct NYX (2, 5 ml) az a termék, melyre szükséged van ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki külsődből! Próbáld ki a 100%-ban eredeti NYX termékek minőségét, és ehangsúlyozd ki szépségedet a legprofesszionálisabb módon.
Nem: HölgyKapacitás: 2, 5 mlTulajdonságok: Hidratáló
Jelenlegi ára: 3 516 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 04:43 .
Nem: HölgyKapacitás: 2, 5 mlTulajdonságok: Hidratáló
Jelenlegi ára: 3 516 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 04:43 .
Nyak- és Nyakvonal-Feszesítő Re-nutriv Ultimate Estee Lauder - Jelenlegi ára: 68 580 Ft
EAN:
0027131901235
Gyártó:
Estee Lauder
A Nyak- és Nyakvonal-Feszesítő Re-nutriv Ultimate Estee Lauder minőségi termék, igényes emberek számára, akik a legjobb kozmetikumokat keresik, szépségük fokozására. Ha te ezek közé tartozol, ezek a Estee Lauder 100 %- ban eredeti termékek neked valók. Nem: HölgyTökéletes minden bőrtípushozBőrgyógyászatilag tesztelt
Jelenlegi ára: 68 580 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 03:58 .
Horgász húzós hal analóg mérleg poggyászmérleg mechanikus 22 kg - Jelenlegi ára: 750 Ft
Horgász, húzós, hal mérleg, poggyászmérleg, mechanikus
22 kg-ig mér, 250 grammos osztással.
Beépített, 1 méteres mérőszalaggal.
Vadonat új.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 02:43 .
22 kg-ig mér, 250 grammos osztással.
Beépített, 1 méteres mérőszalaggal.
Vadonat új.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 02:43 .
National Hymnen / National Anthems / Nemzeti Himnuszok CD - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
eredeti, hibátlan, 1993 Sonia
1. National Anthem / Nationalhymne: Germany / Deutschland
2. National Anthem / Nationalhymne: Italy / Italien
3. National Anthem / Nationalhymne: France / Frankreich
4. National Anthem / Nationalhymne: England / England
5. National Anthem / Nationalhymne: Denmark / Dä nemark
6. National Anthem / Nationalhymne: Finland / Finnland
7. National Anthem / Nationalhymne: Netherlands / Niederlande
8. National Anthem / Nationalhymne: Turkey / Türkei
9. National Anthem / Nationalhymne: Spain / Spanien
10. National Anthem / Nationalhymne: Austria / Österreich
11. National Anthem / Nationalhymne: Usa / Usa
12. National Anthem / Nationalhymne: China / China
13. National Anthem / Nationalhymne: Greece / Griechenland
14. National Anthem / Nationalhymne: Norway / Norwegen
15. National Anthem / Nationalhymne: Switzerland / Schweiz
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-26 01:28 .

Cserépkályha - Jelenlegi ára: 270 000 Ft
Jó állapotban lévő, gázkonvektor használata miatt eladóvá vált 2 db cserépkályha. Szállitást és bontást nem vállalok.
Ára: 270. 000 illetve 320. 000
Jelenlegi ára: 270 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 23:46 .
Ára: 270. 000 illetve 320. 000
Jelenlegi ára: 270 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 23:46 .
Nintendo DS játék Shrek the Third - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Eladó a képen látható játék.
Nintendo
DS
Shrek the Third
Működik
Kép szerinti állapotban.
Személyesen átvehető Nagykőrösön.
A terméket átutalás után postázom, az aktuális postai díjszabás alapján.
Csomagolási díj nincs, utánvéttel nem postázok.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 22:40 .
1A574 Antik kisméretű réz mozsár 6.5 cm - Jelenlegi ára: 6 800 Ft
Antik kisméretű réz mozsár. Gömb fülű. Eredeti, saját törőjével. Szélesség: 6. 7 cmMagasság: 6. 5 cmSúly: 0. 27 kgA törő hossza: 10 cm
Súlya 2920 g, törővel együtt.
A törő hossza 20 cm.
A mozsár magassága 11 cm.
Átmérője 12, 5 cm.
Termékeim között több mozsár található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( mozsár réz mozsár rézmozsár patika mozsár patikamozsár )
Jelenlegi ára: 6 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 21:40 .

tchibo kávéföző - Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Eladó örökségből származó kapszulás kávéföző . Új nem volt használva. Gyári csomagolás ahogy a képen is látható !!
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 20:17 .
Jelenlegi ára: 4 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 20:17 .
Kate Mosse: Labirintus (Újszerű!) (*010) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Tisztelt Vásárló!
Antikváriumunk raktárból szolgálja ki a rendeléseket,
kiszállítás esetén a Magyar Posta mindenkori díjszabása az irányadó,
több könyv rendelése esetén egyszeri postázási díjat számolunk,
10. 000 forintot meghaladó rendelés esetén a kiszállítás díjtalan.
Részletes tájékoztatást a vásárlást követö levélben küldünk, egyéb információkat az ismerj+ oldalon találhat!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 18:46 .

Minimulti TU195 - multifunkcionális szerszám (fogó, bicska, stb.) - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Vadonatúj.
Ide kattintva láthat ilyeneket.
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 17:52 .
Ide kattintva láthat ilyeneket.
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 17:52 .
Boa vs. Piton (2004) DVD RITKASÁG - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Boa vs. Piton (2004) DVD
Rendezte: David Flore
Főszerepben: Angel Boris, David Hewlett
Kereskedelmi forgalomban már nem kapható magyar, Warner Home kiadású ritkaság
Állapot: használt, de nagyon szép - közel újszerű állapotban
hang: angol, olasz, spanyol
felirat: magyar, angol, stb.
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben
További részletek a fotókon találhatók
Premierfilmek a legjobb áron!
A rejtélyes körülmények közt kiszabadult hatalmas piton tucat számra szedi áldozatait városszerte. FBI-ügynökök és csúcstechnikával felszerelt kutatók indulnak a pusztító ragadozó befogására, és hogy minél előbb véget vessenek a vérengzésnek, egy gigászi méretű boát küldenek a nyomába. Eközben állig felfegyverzett orvvadászok is a gyilkos hüllő után erednek...
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elssőbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 16:34 .

fekete fotóalbum és cd tartó - Jelenlegi ára: 100 Ft
Fekete papírborítású fotóalbum, minden oldalon egy-egy cd tartóval. 20X13 cm-es képek férnek bele, alá, vagy fölé felirat helyezhető be, 12 db képhez.
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 15:17 .
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 15:17 .
Eurom hősugárzó ventilátoros 230V EK1999 660/13... - Jelenlegi ára: 11 300 Ft
Teljesítmény: 660/1320/2000 Watt
Motor kapacitás: 10 Watt
Termosztát: Van
Friss levegő ventilátor: Van
Túlmelegedés elleni védelem: Van
Kivitel: Álló
Méret: 15x24x27cm
Súly: 1, 7kg
Jelenlegi ára: 11 300 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 14:04 .
Motor kapacitás: 10 Watt
Termosztát: Van
Friss levegő ventilátor: Van
Túlmelegedés elleni védelem: Van
Kivitel: Álló
Méret: 15x24x27cm
Súly: 1, 7kg
Jelenlegi ára: 11 300 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 14:04 .
Apple Iphone 6S Plus érintő kijelző komplett kijelző gyári fekete - Jelenlegi ára: 19 390 Ft
Betört, bepókhálósodott a kijelződ?
Az LCD is sérült, nem csak az érintőpanel a csúnya?
A megoldás itt van!
Előforduló színkészlet: fekete, fehér
Egyéb lehetőségekről érdeklődj bátran!
Üveglapok, érintőpanelek; ragasztók, szerszámok; tartozékok és kiegészítők; ill. egyéb termékek kaphatóak ugyanitt
NÉZZ SZÉT A TÖBBI TERMÉKEM KÖZT IS!
Jelenlegi ára: 19 390 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 12:49 .
Bodrogkeresztúri nagy fácán - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Bodrogkeresztúri nagy fácán
Gyűjteményből származó darabok
Gyártó: Bodrogkeresztúri
Méret: Magassága 18 cm, hosszúsága 25 cm
Talpazata csorbult.
Más szállítási mód is szóba jöhet, megegyezés szerint.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 11:34 .

2020. október 24., szombat
65w HP centerpin töltő / HP töltő 65w centerpin / GYÁRI - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
További termékek ide kattintva.
Az aukció végét követően, a nyertes licitáló kap egy automatikus e-mailt, amiben minden további információ benne van vásárlás lebonyolításához.
Minden vásárlásról számlát (ÁFÁ-s, E-számla) állítok ki!
Garancia:
A garancia időtartama a hirdetésben fel van tüntetve! Természetesen ez kézhez vételt követően értendő.
Egy esetleges hiba esetén a vevőnek vissza kell juttatni a terméket a hiba megállapításához.
Amennyiben az eladott termék valóban hibás vagy megsérült, minden költséget átvállalok.
Hirdetéseim között fellelhető hibás termék is, azokra semmilyen garancia nem vonatkozik!
Tévedés és elírás joga fenntartva!
Szállítási és fizetési lehetőségek:
MPL házhoz előre utalással
MPL PostaPontig előre utalással
MPL házhoz utánvéttel
MPL MOL COOP PostaPontig előre utalással
MPL Csomagautomatába utánvéttel
MPL Csomagautomatába előre utalással
MPL MOL COOP PostaPontig utánvéttel
DPD előre utalással
Személyes átvétel
Vatera Csomagpont - Foxpost előre utalással
Vatera Csomagpont - Foxpost házhozszállítás előre utalással
Vatera Csomagpont - Foxpost utánvéttel
Vatera Csomagpont - Foxpost házhozszállítás utánvéttel
Árak a Vatera álltalt javasoltak szerint.
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 10:17 .
Opel Astra G 1997-2010 - rugó, első, 1darab, -06, jelölés: ZH - Jelenlegi ára: 6 640 Ft
rugó, első, 1darab, -06, jelölés: ZH (9118353)
9118353
90495771
azonosítószám tartomány:
(C) -62999999
(C) -65999999
(C) -66999999
(C) -68999999
(C) -6G
---
Opel
Opel Astra G 1997. 09. 01-2003. 08. 31 (OPEAst G)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 6 640 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 08:58 .

Antik porcelán különleges szenteltvíztartó - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Licitre kínálom:
1 darab Antik, nagyon szép, különleges - két alakos - szenteltvíztartót. Hibátlan állapotban, ahogyan a képeken is látható!
M=20 cm x 14 cm
Vásárlás esetén 3napon belül kapcsolatfelvételt kérek, 1hetet tudok várni az utalásra.
Licitet nem törlök!
köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2020-10-25 07:52 .

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)